Helyi hírek 2023. május 26. 14:00

Körkérdés: Ismeri Kiskunfélegyháza történetét?

Körkérdés: Ismeri Kiskunfélegyháza történetét?
Kiskunfélegyháza büszkén ünnepelte múltját és történelmét a Városalapítók hete ünnepségsorozat keretében is. A sokrétű programok lehetőséget kínáltak a helyieknek és az idelátogatóknak, hogy felfedezzék és megismerjék a város gazdag történetét, hogy átéljék annak kulturális és történelmi örökségét. Ennek apropóján kérdeztünk meg különböző korú városlakókat arról, hogy ismerik-e Kiskunfélegyháza múltját, és hogy mit jelent számukra ez a város.

Oláh Imre (19)
– A városalapítás történelméről tanulmányaim során többször hallottam, olvastam. Büszke vagyok arra, hogy Petőfi és Móra szülővárosában nőhettem fel, ahol a kultúra átszövi a mindennapjainkat. Örömömre szolgál, hogy Kiskunfélegyházán tölthettem diákéveimet. Tudom, ha a továbbtanulás miatt el is hagyom a várost néhány évre, mindig jó szívvel fogok visszagondolni a sok-sok élményre, rendezvényre.




Kapus Béláné (80)
– Annak ellenére, hogy csak egy évesen költöztünk a szüleimmel Kiskunfélegyházára, tősgyökeres helyinek tartom magam. Egész életemben ezért a városért dolgoztam, ápoltam hagyományait. A férjemet többször megkeresték vidéki munkalehetőséggel, de mi ragaszkodtunk a maradáshoz. Büszke vagyok a város 250 éves múltjára, nagyjaira. Ezért érzem feladatomnak, hogy fenntartsam az emléküket. Hiszem, aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemelni. Úgy érzem, a mostani városvezetés és a lakosok többsége is méltó az ősök emlékéhez.




Seres Bence (16)
– Kiskunfélegyháza gyerekkorom legjobb élményeit adta, ahol mindig nagyon színes és érdekes programok vannak. Az iskolai tanulmányaim során részben megismertem a város történetét, történelmét, de természetesen vannak még ismeretlen részei. Igyekszem minél többet megismerni a 250 éves Félegyháza korszakából és híres szülötteiről.




Herédi-Szabó Péter (41)
– A város történetét nem igazán ismerem. Félegyházi születésű vagyok, életem nagy részét itt éltem le és nem is szívesen költöznék máshova. Szeretem ezt a várost, örülök a folyamatos fejlődésnek, szeretek itt élni, ide köt minden. Alkalomadtán családosan részt szoktunk venni a városban levő rendezvényeken, a Városalapítók hetén főképp a gyermekprogramokat részesítjük előnyben, és a futóversenyen is ott vagyunk.

V. B.
             

Kövessen minket a Facebookon is!