Helyi hírek 2023. május 25. 17:30

Közösen a bűnmegelőzésért

Közösen a bűnmegelőzésért
Kecskeméten, a Cifrapalotában tartotta alakuló ülését a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács, május 24-én.

Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke – aki egyben a vármegyei tanács elnöke is – a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács társelnöki feladatára Lezsák Sándort, a Magyar Országgyűlés alelnökét és dr. Gulyás Zsolt rendőr dandártábornokot, vármegyei rendőrfőkapitányt kérte fel, míg a titkári feladatok ellátásával a kiskunfélegyházi dr. Rekedt Grétát bízta meg.

Az ülésen a bűnmegelőzésében érintett és a vármegyében működő szervezet vezetői, illetve az általuk delegált tagok jelentek meg.

A tanács megalakulásával a társadalmi bűnmegelőzés területén egységesen működő, a párhuzamosságokat kiküszöbölő, a bűnmegelőzési feladatokat szinergiába helyező intézkedések véghezvitelére, szolgáltató és stratégiai szemlélet kialakítására, valamint a bűnmegelőzés helyi szereplőinek összefogását erősítő kezdeményezés megvalósítására nyílik lehetőség – írta weboldalán a rendőrség.
             

Kövessen minket a Facebookon is!