Sport 2014. november 30. 19:10

Nehéz mérkőzést nyert meg az Astra (Összefoglaló videóval)

Képgaléria
A helyzeteit jobban kihasználva 5-1-re verte meg a Tolna-Mözs csapatát a női futsal NBI 11. fordulójában az Astra Kiskunfélegyháza HFC. A némileg tartalékos Astra a hajrában döntötte el a mérkőzést, az utolsó percekben három gólt szerezve. Az együttes ezzel a győzelemmel megőrizte vezető helyét a bajnokságban.

A találkozót megelőzően az Astra a nagypályás labdarúgó bajnokságban volt érdekelt, ahol Megyes Ágnes bokasérülést szenvedett. Emiatt nem a legerősebb felállásban lépett pályára az Astra.

Az együttesnek mindenképpen győznie kellett, ugyanis a Hajdúböszörményt csak egy sikerrel tudta visszaelőzni a tabellán.

A mérkőzés kiegyenlített csatát hozott. A vendég tolnaiak több helyzetet is kialakítottak, de azokból nem született gól. Az Astra viszont értékesítette két lehetőségét, amivel a szünetre előnybe került. (2-0)

A fordulás után maradt a lüktető játék. Mindkét oldalon megrezdült a felső léc.

A 28. percben összejött a szépítés a vendégeknek. Varga Adél közelről a léc alá bombázott. (2-1)

Ezt követően nyílttá vált a mérkőzés, mindkét együttes nagy mezőnymunkát végzett.

A hajrá ha némileg szerencsésen is, de az Astra számára alakult jobban. Egy középre ível labdát a tolnaiak kapusa az Astrás Király Bianka lábára ejtett, akinek már csak be kellett passzolnia a játékszert az üres kapuba. (3-1)

A harmadik félegyházi gólt követően a vendégek lehozták kapusukat, így próbáltak veszélyt teremteni az Astra térfelén.

Ezzel szemben előbb Vincze Anikó, majd Dombai Nagy Anett is gólt szerzett. Vincze Anikó találata külön élményszámba ment. Kapusként az egész pályán átívelve talált a vendégek hálójába. (5-1)

 

Az Astra, ha nehezen is, de itthon tartotta a három pontot.

 

Női Futsal NB I 11. ford.

Astra Kiskunfélegyháza HFC- Tolna Mözs (2-0) 5-1

gólszerzők: 7. p. Szabó Boglárka, 19. p. Dombai Nagy Anett, 37. p. Király Bianka, 39. p. Vincze Anikó, 40. p. Dombai Nagy Anett ill. 23. p. Varga Adél 

 

hely

 

 

 

csapat

 

M

 

 

GY

 

 

D

 

 

V

 

 

LG

 

 

KG

 

 

P

 

 

 

megjegyzés

1.

 

 

ASTRA HFC

 

11

 

 

10

 

 

0

 

 

1

 

 

67

 

 

23

 

 

30

 

 

 

 

 

2.

 

 

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE

 

11

 

 

9

 

 

1

 

 

1

 

 

60

 

 

26

 

 

28

 

 

 

 

 

3.

 

 

ÁRKÁD ETO

 

11

 

 

8

 

 

0

 

 

3

 

 

52

 

 

29

 

 

24

 

 

 

 

 

4.

 

 

BME FC

 

11

 

 

6

 

 

1

 

 

4

 

 

41

 

 

26

 

 

19

 

 

 

 

 

5.

 

 

DVTK-VÉNUSZ

 

11

 

 

5

 

 

0

 

 

6

 

 

47

 

 

48

 

 

15

 

 

 

 

 

6.

 

 

UNIVERZUM

 

11

 

 

1

 

 

3

 

 

7

 

 

33

 

 

75

 

 

6

 

 

 

 

 

7.

 

 

BRAND MISSION TOLNA-MÖZS

 

11

 

 

1

 

 

2

 

 

8

 

 

34

 

 

52

 

 

5

 

 

 

 

 

8.

 

 

ELTE-BEAC

 

11

 

 

0

 

 

1

 

 

10

 

 

16

 

 

71

 

 

1

 

 

 

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!