Helyi hírek 2023. június 14. 10:00

105 éve hunyt el dr. Holló Lajos, városunk díszpolgára

105 éve hunyt el dr. Holló Lajos, városunk díszpolgára
1859. augusztus 24-én született Kiskunfélegyházán dr. Holló Lajos politikus, újságíró, országgyűlési képviselő, a város díszpolgára.

Szülei Holló Gáspár és Mallár Franciska voltak. Kiskunfélegyházán végezte alap- és középfokú tanulmányait, majd jogra a budapesti tudományegyetemre járt, ahol az egyetemi olvasókör elnöke is volt. Diplomája megszerzése után szülővárosában ügyvédi irodát nyitott. Megindította a Félegyházi Hírlapot, s azt 1887-ig szerkesztette. Ez évben választották meg függetlenségi programmal képviselővé. 1889-ben külföldi tanulmányútra ment, s hosszabb ideig tartózkodott Európa különböző országaiban, hogy a helyi közigazgatást vizsgálja.


Fotó: Hársch Ferenc

1892-ben ismét megválasztották országgyűlési képviselőnek, s ugyanekkor a közigazgatási bizottságnak is tagja lett. 1893-ban megalapította a Magyarország című politikai napilapot, főszerkesztője, s tulajdonosa volt. A függetlenségi párton belül Justh Gyula úgynevezett „bankcsoportjához” tartozott, amely Kossuth Ferenccel szemben foglalt állás a bankkérdésben, s az ő javaslata is nyomatékkal járult hozzá Kossuth Ferenc lemondásához. 1914-ben visszalépett a főszerkesztői állástól.

1906. május 6-án Kiskunfélegyháza díszpolgárává avatták.

1918. június 14-én hunyt el Budapesten.
               

Kövessen minket a Facebookon is!