Helyi hírek 2023. június 2. 14:00

1,2 milliárd forintot nyert a város a Molnártelepi út felújítására

1,2 milliárd forintot nyert a város a Molnártelepi út felújítására
Sokak számára hihetetlen, de kilenc éve folyamatosan dolgozunk azon, hogy ez az út megépülhessen. Nagyon sokszor elmondtam és leírtam már, hogy milyen akadályok voltak a MÁV és az Állam területeivel, ezt most nem teszem meg. A mai nap az örömé, hétfőn pedig dolgozunk tovább.

A tervek szerint az út meglévő 4 méter széles aszfaltburkolatát teljesen elbontják és az első 600 méteren 7 méter széles, utána 366 méter hosszon pedig 6,25 m széles új út készül csapadékvíz-elvezetéssel, közvilágítással. Nagy kamionforgalommal tervezünk, ezért az út két rétegben 40 cm útalapot kap, erre egy speciális üvegszál erősítésű aszfaltrács kerül, majd erre 2 rétegben 14 cm aszfaltburkolat épül.

Teljesen új út készül az Izsáki úti vasúti átjárótól is, a biztonságos befordulást pedig külön kanyarodó sáv fogja segíteni.

A pályázat, amit most megnyertünk komoly háttérmunkát igényelt és igényel. Nagyon sok kollégám dolgozik azon, hogy az építkezés minél hamarabb elkezdődhessen, de ez leghamarabb 2024-ben fog megtörténni írta közösségi oldalán Csányi József polgármester.
                       

Kövessen minket a Facebookon is!