Helyi hírek 2023. június 14. 12:00

Egyedi gyöngyékszereket mutattak be Félegyházán

Képgaléria
 Egyedi gyöngyékszereket mutattak be Félegyházán
Csodaszép gyöngyékszereket mutattak be június 12-én a kiskunfélegyházi Vállalkozók Ipartestületének épületében. Az esemény a Szakkör programjaként debütált, amit a Nemzeti Művelődési Intézet támogatott. Ehhez kapcsolódtak a kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző és Sport Egyesület, tagjai, akik ingyen tanulhatták meg a gyöngyfűzés alapjait.

Az eseményen köszöntőbeszédet mondott Kis Mónika és Kun Zsófia, a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun vármegyei igazgatója, valamint csellón közreműködött Kurai-Kis Szilvia.

Kis Mónika elmondta, a Szakkört 2022 novemberében kezdték szervezni és nyolc hónap elteltével érett meg az idő arra, hogy az elkészült műveket kiállítsák. Az érdeklődők a legegyszerűbb fagyöngyök fűzésétől apránként eljutottak a bonyolultabb, tájjellegű alkotásokig, amik között fülbevalók, nyakláncok, de még hajcsatok is helyet kaptak. A foglalkozások tananyagát Kis Mónika online kapta meg, begyakorolta és heti egyszer a személyes találkozók alkalmával közösen készítették el. Minden korosztályból jelentkeztek a foglalkozásokra, amik a régi fonók kötetlen hangulatát hozták el a csoport számára. 

Kun Zsófia örömmel fogadta el a meghívást a rendezvényre. Kiemelte az alkotások egyediségét, szépségét és nem utolsó sorban a beléjük fektetett időt, illetve precizitást.

A program vendégfogadással ért véget.

V. B.
       

Kövessen minket a Facebookon is!