Gazdaság 2023. június 30. 12:00

Képzések, amelyekkel egy nyár alatt szakmát szerezhetünk

Képzések, amelyekkel egy nyár alatt szakmát szerezhetünk
Talán nem is gondolnánk, de egy nyár alatt akár hatalmasat is fordulhat az életünk, hiszen számos olyan tanfolyam elérhető, amelyekkel 3-4 hónap alatt szerezhetünk új szakmát. Ráadásul nem csak diákok vagy frissen végzettek csemegézhetnek a választékból.

Azoknak, akiknek még nincs teljesen betáblázva a nyaruk vagy esetleg van egy kis szabadidejük, és szívesen belevágnának valami újba, esetleg kacérkodnak a gondolattal, hogy egy új irányba induljanak el, vagy épp nincs szakmájuk, mindenképp érdemes körülnézniük a felnőttképzések között. Számos olyan tanfolyam indul ugyanis, amelyeket egy nyár alatt is el lehet végezni, így szeptembertől már akár egy új területen helyezkedhetünk el. A képzésekre 16 éves kor fölött érdemes jelentkezni, és érdemes alaposan elolvasni azt is, milyen előképzettség szükséges a jelentkezéshez.
Általában húsz és ötven év közöttiek jelentkeznek felnőttképzésekre, de ezeken a tanfolyamokon nincs felső korhatár – árulta el Szabó Andrea, a TanfolyanGURU.hu oktatási szakértője.

Ezek a legnépszerűbb szakmák

A legnépszerűbb szakmák a felnőttképzésekkel foglalkozó cég jelentkezési adatai alapján a dajka, az élelmiszer-eladó, a személy- és vagyonőr, a kutyakozmetikus és a szobafestő tanfolyamok.

A pedagógiai, kereskedelmi szakmák a nők körében népszerűbbek, míg az építőipari és védelmi képzéseket inkább a férfiak választják. A nők egyébként nagyobb arányban jelentkeznek felnőttképzésekre – tette hozzá a szakértő.

TanfolyanGURU.hu idén nyáron több olyan képzést is indít, amelyek egy nyár alatt elvégezhetők. Az érdeklődők a dajka, drogerista, élelmiszer-eladó, műszaki eladó, ruházati eladó, pénztáros, ingatlanközvetítő, aranykalászos gazda, állatgondozó, kutyakozmetikus, személy- és vagyonőr, valamint szobafestő tanfolyamok közül választhatnak idén. Szabó Andrea ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy egyszerre több képzés elvégzését nem szokták ajánlani.

Több egyidejű képzés esetén az órák ütközhetnek, de ha mégsem, a felkészülés miatt akkor sem ajánlott. Ezek intenzív képzések, rövid idő alatt sajátítják el a résztvevők az adott szakma fortélyait. A felnőttképzésekre jellemző, hogy nemcsak az órán átadott ismeretek fontosak, hanem nagyban építenek az önálló tanulásra, gyakorlásra is. Ehhez természetesen a képzők adják a szükséges tananyagot – magyarázta Szabó Andrea, aki még egy fontos szempontra felhívta a nyári tanfolyamokat választók figyelmét.

Azok számára, akik a betervezett nyaralás miatt aggódnak, fontos információ, hogy a felnőttképzések esetében a tanórák 20-30 százalékáról lehet hiányozni. Ez képzésenként eltérő, ezért mindig egyeztetni kell a választott felnőttképzővel. A hiányzási lehetőség ugyanakkor lehetővé teszi, hogy ne kelljen választani a tanulás és az 1-2 hetes nyári vakáció között, hiszen be lehet pótolni az elmaradást.
               

Kövessen minket a Facebookon is!