Kultúra 2014. december 2. 11:25 Forrás: MTI

Kóti Árpádot választották a nemzet színészének 

Kóti Árpádot választották a nemzet színészének 
Kóti Árpádot, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészét választották a nemzet színészének hétfőn Budapesten a november 7-én elhunyt Gera Zoltán helyére. Kóti Árpád 1954-ben Kiskunfélegyházán végezte el a gimnáziumot.

"Nagyon meglepődtem" - mondta Kóti Árpád az MTI-nek azt követően, hogy a hagyományosan a Nemzeti Színházban tartott ülésen a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész őt választotta a testület tagjává.



"Az idén már másodszor lepődtem meg" - utalt a debreceni Csokonai Nemzeti Színház örökös tagja arra, hogy március 15-én több mint öt évtizedes kimagasló színészi teljesítményéért Kossuth-díjat kapott.

Kóti Árpád felidézte, hogy felhívta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és telefonon közölte: "Megkaptad a nemzet színésze címet, adom Törőcsik Marit". Kóti Árpádnak két egykori színművészeti főiskolai osztálytársa, Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula gratulált elsőként, majd sorra vette át a telefont Tordy Géza, Molnár Piroska, Haumann Péter és Király Levente.

A díjak semmit nem változtatnak meg a munkájában, a kora - az idén töltötte be a 80. életévét - már inkább - jegyezte meg Kóti Árpád, aki este a debreceni MODEM művészeti galériába Marcus Andronicus szerepében lép közönség elé Heiner Müller Titus Anatómiája, Róma bukása című darabjában.

A Nemzeti Színház közlése szerint hétfő délután félórás tanácskozás után hozták meg döntésüket a nemzet színészei. Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Haumann Péter és Király Levente személyesen vett részt a tanácskozáson, Psota Irén, Berek Kati, Cserhalmi György, Máthé Erzsi és Bitskey Tibor pedig telefonon adta le voksát. Az elismerést a Nemzeti Színház egyik előadása előtt adják majd át Kóti Árpádnak.

A Nemzet Színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig részesülnek a jelenleg havonta nettó 630 ezer forint juttatásban. Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot.

A Nemzet Színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot - évadonként legalább egy szerepben - a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A nemzet színésze jelenleg Berek Kati (2000-től), Bitskey Tibor (2014-től), Bodrogi Gyula (2007-től), Cserhalmi György (2014-től), Haumann Péter (2010-től), Király Levente (2006-tól), Kóti Árpád (2014-től), Máthé Erzsi (2000-től), Molnár Piroska (2011-től), Psota Irén (2000-től), Tordy Géza (2008-tól) és Törőcsik Mari (2000-től). A cím korábbi birtokosai: Agárdy Gábor (2006-ban hunyt el), Avar István (2014-ben hunyt el), Bessenyei Ferenc (2004-ben hunyt el), Darvas Iván (2007-ben hunyt el), Garas Dezső (2011-ben hunyt el), Gera Zoltán (2014-ben hunyt el), Kállai Ferenc (2010-ben hunyt el), Komlós Juci (2011-ben hunyt el), Lukács Margit (2002-ben hunyt el), Raksányi Gellért (2008-ban hunyt el), Sinkovits Imre (2001-ben hunyt el), Szabó Gyula (2014-ben hunyt el), Sztankay István (2014-ben hunyt el) és Zenthe Ferenc (2006-ban hunyt el).

Kóti Árpád 1934-ben Bucsán született. 1954-ben Kiskunfélegyházán a Tanítóképző Testnevelési Szaktanítói Tagozatán (Testnevelési Gimnázium) szerzett testnevelési-szaktanítói oklevelet. Magyar tanára, Illéssy István inspirációjára kezdett el versmondással foglalkozni. A megyei szavalóverseny megnyerése után, Illéssy egyértelművé tette számára, hogy neki színésznek kell lenni. Úgy lett a főiskola hallgatója, hogy előtte egyetlen színházi előadást sem látott. A színművészeti főiskolán 1958-ban végzett. A Békéscsabai Jókai Színházban mutatkozott be a színpadon 1958-ban, ezt követően 1960-ban az egri, egy évvel később a veszprémi, majd a szolnoki színházhoz szerződött.

A debreceni színháznak 1963-tól tagja, címszerepet alakított többek között a Ványa bácsi, a Lear király, a Dundo Maroje és az Én, Károli Gáspár című előadásban. Jelenleg Szabó Magda Régimódi történet (Koporsós), Móricz-Kocsák-Miklós Légy jó mindhalálig (Pósalaky), Heiner Müller Titus Anatómiája - Róma bukása (Marcus Andronicus) című darabjában játszik.

Művészi pályája elismeréseként 1978-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1985-ben érdemes művész, 2001-ben kiváló művész lett, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki, 2014-ben pedig Kossuth-díjat kapott több mint öt évtizedes, kimagasló színművészi pályája elismeréseként. Aase-díjas, Csokonai-díjas, 2002-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb epizódszereplő díját kapta meg. Az idén, 80. születésnapján a Nemzeti Színház színpadán is köszöntötték őt kollégái, barátai.

Fotó: blikk.hu

 

Kövessen minket a Facebookon is!