Zöldségekről olvastak és falták az irodalmat a diákok
A tizenegy táborozónak a gyermekkönyvtár kollégái dr. Bodor Attila: Az elképesztő kelkáposztafőzelék című könyvét olvasták fel a hét során, a fejezetekhez pedig kézműveskedés és játékos feladatok társultak. A kötetben az egyik főszereplő Barnabás óriási pácba kerül, mikor a vasárnapi ebéd megkergül. A kelkáposzta-főzelékből átjáró nyílik egy másik világba, ahonnan különös lények érkeznek, akiknek gonosz terveik vannak a Földdel.
A gyerekek teljesen átélték a környezettudatosságra nevelő könyv világát, sok szereplőt elkészítettek. Megalkották a növények világa fővárosát, Rambutánt is. A program része volt többek között a zöldség- és gyümölcskóstolás is. Mindenki hazavihette a saját Egészségfüzetét, amelyben összefoglalták számos zöldség és gyümölcs gyógyhatását.
A tábor utolsó napján a könyv írójával, dr. Bodor Attilával találkozhattak a diákok. A Kiskunfélegyházáról indult biológus szerzőtől megtudhatták, hogyan lett író, s kérdezhettek is tőle. Beszélgettek a környezetvédelemről, sőt, arra is fény derült, hogy Attila rajzolni is remekül tud. Dr. Bodor Attila tudományos kutatóként dolgozik a Szegedi Tudományegyetemen. A gyerekek nagy örömére hozott a kísérletezéshez felszerelést is: kémcsövekben vöröskáposztalé színét változtatták meg hozzáadott anyagokkal, például ecettel, kólával, sütőporral, citromlével és szappannal.
A táborozók zárásul és nyári olvasmányul az író egyéb könyveit kapták ajándékba, amit dedikáltathattak is. A két táborvezető Regéci Márta és Balog Enikő munkáját közösségi szolgálatos diákok segítették.