Őrizetben kifosztás, kitartottság és testi sértés miatt
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat kifosztás bűntett, kitartottság bűntett és testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt A. Sándor 45 éves helyi lakos ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014. július 27-én reggel a sértett kiskunfélegyházi lakásában előzetes szóváltást követően többször megütötte a 27 éves nőt, majd a szekrényben tartott pénztárcájából készpénzt vett ki. A sértett a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi szakvélemény szerint 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.
A nyomozás adatai szerint A. Sándor megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2013 januárjától a nő prostitúciós tevékenységéből származó jövedelemből kitartatta magát. Mivel a férfi ismeretlen helyen tartózkodott, ezért a kiskunfélegyházi nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki vele szemben.
A körözött férfit 2014. december 1-jén 14 órakor elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett terhelt előzetes letartóztatásának indítványozását.