Helyi hírek 2023. június 30. 14:00

Elkészült a vármegye kerékpáros stratégiája

Elkészült a vármegye kerékpáros stratégiája
A Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés mai ülésén elfogadta a „Bács- Kiskun Vármegyei Kerékpáros Stratégia” című dokumentumot, amelynek alapját a helyi közösségek által kitöltött 2412 kérőív adja. A terv célja, hogy felmérje a vármegye kerékpáros környezetének helyzetét, illetve e tapasztalatok alapján adjon javaslatot a 2027-es programozási időszak alatt megvalósítani kívánt fejlesztésekre.

A nemzetközi trendekhez hasonlóan a rekreációs és városnézési jellegű kerékpározásra való igény dinamikusan növekszik, a növekvő igények kielégítése érdekében egységes tervezési és ütemezési szempontok alapján érdemes fejleszteni az infrastruktúrát, valamint a kerékpárút-hálózatot. Ez nemcsak a már meglévő kerékpárutak felújítását, új szakaszok építését jelenti, hanem kiterjed az úgynevezett kiegészítő létesítmények: esőbeállók, pihenőhelyek, elektromos meghajtású biciklik számára szolgáló töltőpontok kialakítására is.

A stratégia két legfontosabb célja, hogy minél többen válasszák a kerékpárt, mint közlekedési eszközt, valamint a vármegye „kerüljön föl a kerékpáros turizmus térképére”, azaz aknázza ki az aktív pihenés e formájában rejlő lehetőségeket. Korábban már megszületett a Nemzeti Kerékpáros Stratégia, amelynek jövőképében egyebek mellett az szerepel, hogy 2030-ra: 

– Magyarország Kelet–Közép Európa elsőszámú kerékpárosbarát országa,

– a teljes közúthálózat biztonságos és vonzó a kerékpározók számára,

– Magyarországon mindenki hozzáfér egy megfelelő saját vagy bérelhető kerékpárhoz.

A vármegye nyolc ponton csatlakozik az úgynevezett országos kerékpárút- törzshálózathoz. Ezek közül a magyarországi szakaszát tekintve Tornyosnémetitől Röszkéig tartó EuroVelo 11-es útvonala a leghosszabb, amely Tiszakécskén, Lakiteleken és Tiszaalpáron át vezet.



A Bács-Kiskun Vármegyei Kerékpáros Stratégia alapját a helyi közösségek által kitöltött 2412 kérőív adja. A társadalmasítás során 31 módosító javaslat, illetve vélemény érkezett, ezek mindegyike bekerült a tervezetbe, amelynek egyik hangsúlyos eleme, hogy „A belföldi turizmus és a turisztikai desztinációk elérhetősége szempontjából alapvető cél a főbb turisztikai régiók elérhetőségének és bejárhatóságának lehetővé tétele autó nélkül is.”


A stratégiát innen tudja letölteni.
                    

Kövessen minket a Facebookon is!