Ön hogyan készül a karácsonyra?
Ferenc (61)
Március óta növesztem a szakállam, hogy hiteles legyek, itt a piac bejárata előtt. Lelkiekben is készülök, hiszen annyi szeretetet kapunk a gyermekeinktől, hogy már a várakozás is ünnep. Együtt lesz a család – kivéve, aki külföldön él –, mint minden évben, a 2 unoka is, és közösen énekelünk, majd következhet a csomagbontás.
Blanka (19), Emil (17)
Nyilatkozhatunk közösen? December elejétől apródonként vásárolgatás, adventi koszorúkészítés… A téli szünetre kapunk tanulnivalót, érettségi tételekkel kell haladni, de a Karácsony a családé. Vacsora és ajándékozás, már nem barbi és legó, hanem ruha és pénz lesz a fa alatt.
Marika (73)
Vásárolok ezt-azt, már novemberben elkezdtem. Nem sokat, a fiamnak, unokának, rokonságnak, egy kis encsem-bencsemet, mert nagyon nem lehet költekezni. Nővéreméknél disznót vágnak onnan kapunk hurkát, nem hiányozhat a töltött káposzta sem, és sütök majd Karácsonyra süteményt.
Barnabás (18)
Nagy a család, Jánoshalmán és Kecskeméten 2 fordulóban karácsonyozunk, vacsora, illetve ebéd mellett. Az ajándékozás nem divat, sokkal fontosabb, hogy összejön a család, mert kevés az ilyen alkalom. Készülni nem nagyon kell erre, addig minden időmet a vizsgákra való tanulás tölti ki, de nagyon várom a Karácsonyt.
István (59)
A szokásos módon készülök, túl nagyban nem viszi az ember, de amit éveken keresztül megszokott a család, azt most is biztosítjuk. A szűk család – 2 fiú és 1 unoka is – nálunk jön össze, és együtt töltjük majd az ünnepet. Készülődni csak Karácsony előtt 1-2 héttel szoktam.
tli