Sport 2023. július 4. 08:00

Papp Laura utazik a triatlon világbajnokságra

Papp Laura utazik a triatlon világbajnokságra
A szingapúri szenzációs eredménye után Papp Laura, a Kiskunfélegyházi 3K Sportegyesület versenyzője július közepén a hamburgi triatlon világbajnokságon ismét bizonyíthat.

A fiatal kiskunfélegyházi tehetség edzője, Bozsó István először arról a szingapúri e-sport versenyről beszélt. – Különösen nem készültünk a szingapúri versenyre, mert most a július közepi világbajnokságon van a fő hangsúly. Télen, meg rossz időben használjuk a futópadot, és a spinning kerékpárt is. A többi versenyző sem szokott e-sportra külön készülni, mert mindenkinek megvan a maga terve, hogy milyen versenyeken fog majd indulni az adott évben. Talán annyiban különbözött most a felkészülés, hogy intenzívebb volt az edzés, mert rövidebb távokat kellett teljesíteni, mondta Laura edzője.

Papp Laura már óvodás korában elkezdett úszni és futni, utána pedig felvette hozzá a kerékpárt is. Már korán megmutatkozott a szorgalma és a tehetsége, mert a legfiatalabb korosztályokban is mindig ott volt az élvonalban. Az elmúlt évben még ifjúsági korú volt, de már akkor is indult junior versenyeken. Az aquatlon világbajnokságon harmadik helyezést ért el, ami ifiként a juniorok között nagyon jó eredmény. A téli időszakban volt egy kis betegsége, amiről nem lehetett tudni, hogy mi is valójában: vírus, vagy valami más-e. Ezen ő is átesett, de szerencsére nem befolyásolta különösképpen a felkészülését.

– Laura nagyon sokat edz egy héten. Úszás és futás öt, kerékpár pedig négy alkalommal van. A nyári szezonban nagyon sokszor előfordul az, hogy reggel úszás, délelőtt futás, délután pedig kerékpár szerepel a programban. Triatlonban eddig még csak sprint távon (750 méter úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás) indult eddig. Az olimpiai távot (1500 méter úszás, 40 km kerékpár, 10 km futás), nem is nagyon akarom még erőltetni. A versenyzők nagyon gyorsan mennek, ezért az edzést úgy kell felépíteni, mintha rövidtávra készülnének, mert az állóképesség akkor is fejlődik. A verseny közben van egy utazósebesség, és ha hozzászokik a gyorsabb tempóhoz, akkor az utazósebesség nem viseli meg annyira, ha esetleg hosszabb is.



Laura nagyon szorgalmas, nagyon tehetséges, éveken keresztül volt jó tanuló, jó sportoló. Aki szorgalmas a sportban, az a tanulásban is, mert hozzászokik ahhoz, hogy mindennap teljesíteni kell. Amióta ifjúsági versenyző, azóta minden évben benne van a korosztályos válogatottban. Lengyelországban Európa Kupát nyert, az olimpiai reménységek tornáján pedig több alkalommal is végzett az élen. Mivel nagyon jó úszó, az első között tud kijönni a vízből, ami nagyon nagy előny. Kerékpáron is jó, de mivel elég alacsony, ott erősödnie kell még. Szerencsére a futás is nagyon jól megy neki, tette hozzá Bozsó István.

Az edző Laura jövőjével kapcsolatban nem mondta ki, hogy mit szeretne, ha tanítványa elérne, de a hamburgi világbajnokságon ott lesz. A Magyar Triatlon Szövetség egy-egy nemzetközi versenyre általában hat fiú és hat lány nevezését tűzi ki célul. Közülük kettő a legerősebb, a következő kettő még biztos utazó, és az utána következő kettő pedig tartalék. Papp Laura benne van az első kettőben. Tavasszal az országos duatlon bajnokságon úgy lett második, hogy csak attól a lánytól kapott ki, aki megnyerte a világbajnokságot.

Laura legközelebb a július 9-én, Tiszaújvárosban tartandó triatlon Európa Kupa versenyen vesz részt, majd utána elutazik a július 13. és 16. közötti hamburgi világbajnokságra.
                            

Kövessen minket a Facebookon is!