Sport 2023. július 23. 10:00

A labdarúgók szeretnék megismételni elmúlt évi teljesítményüket

A labdarúgók szeretnék megismételni elmúlt évi teljesítményüket
Megkezdte felkészülését a 2023/2024-es bajnoki évre a Kiskunfélegyháza vármegyei első osztályú csapata. Az egyesületnél több változás is történt a nyár folyamán, ami eddig nem volt jellemző klubra.

A vármegyei csapatok közül talán a Kiskunfélegyháza kezdte el legkésőbb a felkészülését az új bajnokságra. A játékosok július 17-én jelentkeztek először az edzésre. A csapatot továbbra is Némedi Norbert irányítja. – Az első héten három edzést tartottunk, utána következő két hétben négy, majd a bajnokság kezdete előtt ismét három lesz. Mivel a bajnokság első fordulójában szabadnaposak leszünk, ezért is kezdtünk kicsit később a felkészülést, mint a többi csapatok – mondta Némedi Norbert. – Természetesen előkészületi mérkőzéseket is fogunk játszani, három találkozót sikerült lekötnünk. Az elsőt a Szarvas csapatával játsszuk július 29-én, a másodikat egy héttel később augusztus 5-én az SC Hírös-ÉP gárdájával, a harmadikat pedig az Algyővel augusztus 12-én. Változások is vannak a keretünkben. Valkai Tamás elment tőlünk, ő Lajosmizsén folytatja, Nemesvári Dani, ha jól tudom, akkor a Hírös-ÉP-hez távozott. Bakró-Nagy Kristóf a tanulmányait az Egyesült Államokban folytatja, így rá nem számíthatunk. Kis Csaba kapus is eligazolt, Makány Nándi pedig a szegedi tanulmányai miatt nem lesz már a játékosunk. Érkezett hozzánk Kőrös József, a Kecskeméti LC-ből, Molnár Edvárd kecskeméti nevelésű, de legutóbb Akasztón játszott, ő itt van a kötelékünkben. Budai Áron Kiskőrösről érkezett, ő is nálunk fog majd játszani, valamint Vén Balázs, a Kecskeméti TE II-ből, aki a második héten csatlakozik hozzánk.

Némedi Norbert nem tudta megmondani, hogy mikor volt ekkora változás az egyesületnél. Véleménye szerint az elmúlt tíz évben biztosan nem. Az érkezők viszont kivétel nélkül mind fiatalok. Elmondta még, hogy kapus posztra szeretnének igazolni, mert egy hálóőrrel nem egyszerű nekivágni a bajnokságnak. Amennyiben nem sikerül, akkor az utánpótlásból fogják majd megoldani. Az egyesület végül is úgy döntött, hogy hiába nyerték meg a vármegyei első osztályú bajnokságot, nem akarnak a magasabb osztályban játszani. Mivel a keret nagy része megmaradt, igaz, öregedtek egy évet, de ennek ellenére szeretnék megismételni az előző bajnokságban elért eredményüket, vagyis újra bajnokok szeretnének lenni.
             

Kövessen minket a Facebookon is!