Sport 2023. július 23. 18:30

Oroszi Dánielnek a csapat eredménye a legfontosabb

Oroszi Dánielnek a csapat eredménye a legfontosabb
A vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság gólkirályi címéért folytatott harcban ezúttal nem egy, hanem két játékos ért el azonos eredményt. A tiszakécskei Káli Tibor és a kiskunfélegyházi Oroszi Dániel egyaránt tizenkilenc találattal végzett az élen.

Sokáig úgy tűnt, hogy a vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság gólkirálya a kiskunfélegyházi csapatban játszó Oroszi Dániel lesz. A 2022/2023-as bajnokság utolsó mérkőzésén a Tiszakécske II. – Jánoshalma mérkőzésen azonban olyan történt, amit kevesen gondoltak volna. Káli Tibor a hazaiak csatára négy alkalommal talált be a jánoshalmi kapuba. Oroszi Dániel viszont egy gólt ért el a Harta elleni mérkőzésen, ami azt jelentette, hogy mind a ketten 19 alkalommal tudták megzörgetni az ellenfelük hálóját. A találkozó után Oroszi Dániel át is vehette a bajnokságban legtöbb gólt rúgó labdarúgónak járó gólkirályi címet.

– Eddigi labdarúgó pályafutásom alatt, még csak utánpótlás koromban az U15-ös korosztályban voltam gólkirály, meséli a kiskunfélegyházi csatár. Arra már nem emlékszem, hogy akkor hányt gólt rúgtam, de arra igen, hogy az első osztályban játszottunk, és akkor én a Kecskeméti TE korosztályos csapatában rúgtam a labdát. A mostani vármegyei első osztályú bajnokságban Káli Tibivel együtt lettünk gólkirályok. A kettőnk között viszont az a különbség, hogy én a bajnokság őszi szezonjának a végén, sérülés miatt, hosszú ideig, nem tudtam pályára lépni. Egyébként tizenkilenc gólt még nem sikerült elérnem az első osztályú bajnokságokban.

Orosz Dániel, elmondása szerint, a csapattársainak köszönheti azt, hogy ilyen gólerős. Természetesen szükség volt arra, hogy ő is hozzátegye ehhez a maga részét. A gólok elérésében olyan játékosokra volt szükség, akik támogatták abban, hogy eredményes legyen. Véleménye szerint ahhoz, hogy valaki gólt tudjon szerezni, nemcsak jól kell tudni cselezni, fejelni, helyezkedni, de szerencsére is szükség van. Másrészt pedig nem szabad rágörcsölni a mindenáron való gólra törésre. Ha egy játékos jó passzban van, egészséges, tudja a dolgát, a helyzeteit megpróbálja maximálisan kihasználni, akkor jönni fognak a gólok is.

– A csapattársaim tudják azt, hogy nekem melyek az erősségeim, és ezt próbálják kihasználni. Így nincs is konkrétan olyan játékos, akire azt mondhatnám, hogy csak az ő játéka, mozgása igazodik leginkább az én játékstílusomhoz. Mindenkivel szeretek együtt játszani, jól megértjük egymást a pályán. A mozdulataimat, beindulásaimat figyelik, így oda tudják rúgni a labdát, ahova kell, és amiből gólt tudok szerezni. Fiatalabb koromban kevés gólt szereztem fejjel, de az elmúlt szezonban ötöt, vagy hatott sikerült elérnem. Ez így már jónak mondható, mert nem voltam egy jó fejelő játékos. Mivel 190 centiméter magas vagyok, örültem annak, hogy ezt az előnyömet most ki tudtam használni. Előtte ez nem volt jellemző rám. Most viszont a csapattársaimtól olyan labdákat kaptam, amivel ezt érvényesíteni tudtam. Edzéseken természetesen sokat gyakoroljuk a támadásvezetéseket, beadásokat, szögleteket, szabadrúgásokat. Mindenki tudja, hogy ezekre a labdákra kinek, mikor, és milyen ütemben kell érkeznie. Kimondottan jobb lábas vagyok, de kapu előtt ez nem számít, mert ha a bal lábamra jön a labda, akkor azzal rúgom tovább. Egy csatár erősségét ez is mutathatja, hogy akár jobb, akár bal lábbal el tudja rúgni a labdát, hogy gólt szerezzen.

Oroszi Dániel elmondta még, hogy neki elsősorban a csapat sikere az első. Természetesen örülne annak, ha újra gólkirályi címet tudna szerezni. Mivel az elmúlt bajnokság úgy alakult, hogy sikerült ezt elérnie, a következő bajnokságban is arra törekszik, hogy ismét megszerezze ezt a címet. Persze, annak még jobban örülne, ha ezt nem megosztva, hanem csak egyedül kapná, és legalább ennyi gólt tudna rúgni, mint az elmúlt bajnoki évadban. Ettől függetlenül nem ez az elsődleges célja. Ha ugyanis választani kellene abban, hogy ismét bajnok lesz a Kiskunfélegyháza, vagy ő lesz ismét a gólkirály, akkor az előbbit választaná.
                      

Kövessen minket a Facebookon is!