24 éve a Móraváros orvosi asszisztense Samu-Pap Andrea
A díjról, a hivatása szeretetéről beszélgettünk Andreával. Elmondta, hogy gyermekkora óta az egészségügyben szeretett volna dolgozni, nagymamája betegsége ébresztette rá arra, hogy ilyen munkát szeretne végezni. Vágyát be is teljesítette, hiszen 18 éves kora óta ez a hivatása. 1988-ban kisegítő nővérként kezdett dolgozni a városi kórházban, majd elvégezte az egészségügyi iskolát és E kategóriás nővérként végzett. 1991-ben innen, a belgyógyászatról ment szülési szabadságra. A gyes alatt számítógépes képesítést szerzett, amit hamar hasznosított is, mert számítógépes adatfeldolgozóként töltött el néhány évet a laborban. A sors végül a móravárosi orvosi rendelő felé terelte: 24 éve dr. Kincses Sándor körzeti orvos asszisztenseként tevékenykedik. Megtudtuk, hogy a körzet szinte olyan, mint egy nagy család: az elmúlt évtizedek alatt mindenki megismerte alaposan a másikat: az orvos, az asszisztens és a betegek is. Több generációt láttak már el az elmúlt időszakban, bensőséges hangulat uralkodik a rendelések alatt.
A kitüntető díjjal kapcsolatban elmondta, hogy milyen izgatott és meglepett volt, amikor megtudta, hogy munkáját ilyen módon elismerik.
– Nagyon nagy élmény volt. Az ünnepség szép volt, nívós volt, a barátnőim eljöttek tapsolni és virágokat is kaptam! Korábban soha nem részesültem hasonlóban – fogalmazott Andrea.
Kedves, empatikus hozzáállásáról kérdezem, amin meg is lepődik. Nevetve mondja, hogy ez neki természetes, ezért kapja a fizetését.
– A sok gyógyult beteg, a visszajelzések, a kedvesség, a szavak, amiket viszonzásul kapok, az mind erőt ad nekem. A körzetben egy nagyon bensőséges viszony van a betegek és köztünk, ismerünk nagyon sok helyzetet az életükben, és az már csak puszta emberségről, figyelmességről szól, ha mondjuk egy műtét után megkérdezem a pácienst, hogy jól van-e, amikor újra megjelenik a rendelőben. Bár a napi 70 betegnél sokszor nehéz időt szakítani egy kis beszélgetésre – mondja.
Hozzáteszi: nyilvánvalóan nekem is vannak rossz napjaim, amikor nem ér el az üzenetem az emberekhez, nem értik, hogy mit szeretnék elmagyarázni. Mégis, úgy gondolom, hogy a beteg ember egy érzékeny ember, ő egy speciális lelkiállapotban van. Sőt, sajnos a másik oldalon is voltam, amikor én aggódtam a férjemért. Úgy gondolom, hogy azért vagyok ott, hogy a betegekkel foglalkozzak, ez a munkám. Körzeti nővérként beutalókat, gyógyszereket írok fel, az orvos keze alá dolgozom. Miért lennék türelmetlen? Megfogni valakinek a kezét, rámosolyogni és azt mondani, hogy semmi baj nem lesz – talán erre születni kell. Nem mondta el nekem senki, hogy ezt így kell csinálni, egyszerűen csak ráéreztem – fogalmazott.
Az életét teljesnek érzi, soha nem gondolkozott a váltáson, de mindig képzi magát. Lézerterapeuta és kineziológiai tanfolyamot is elvégzett, ezekkel is igyekszik a segítségnyújtást még komplexebbé tenni, ha az ideje engedi. Az orvosi ügyeleten is dolgozik már négy éve. A beszélgetés során kitért arra is, hogy sajnálattal olvassa sok esetben, hogy milyen kommentek születnek az ügyelettel kapcsolatban, ahol természetesen minden banális problémára nincs megoldásuk. Egészen egyszerűen azért, mert az ügyelet nem több hetes panaszokkal igénybe vehető szolgáltatás – ahogyan sajnos sokan vélik. Elszomorítónak találja, ahogyan az emberek gondolkodnak sokszor az egészségüggyel és az egészségügyi dolgozókkal kapcsolatban.
Andrea mindezek mellett is úgy véli, hogy semmit sem csinálna másképp és elégedettnek érzi magát. Öt év múlva nyugdíjra jogosult lesz, de aktív szeretne maradni, nem szeretné abbahagyni a munkát. Amíg egészsége engedi, úgy érzi, hogy a rendelőben a helye.
Z. A.
Fotó: Fantoly Márton
