Helyi hírek 2023. augusztus 4. 12:00

NASA űrtábor vendége lesz a félegyházi gimnazista

Képgaléria
NASA űrtábor vendége lesz a félegyházi gimnazista
Törökországba, egy űrtáborba utazik a Móra Ferenc Gimnázium 7/E osztályos diákja, Csikós Zóra, augusztus 27. és szeptember 2. között.

A pályázat, amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium Űrpolitikáért és Űrtevékenységért Felelős Főosztálya írt ki, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) levelén keresztül jutott el a gimnáziumba. Három diák pályázatát juttatták el a központba, amelyek között a nyertes munka Csikós Zóra 7/E osztályos tanulóé lett, aki részese lesz ennek az izgalmas kalandnak.

A pályázat és az utazás részleteiről Benséné Szabó Ágota osztályfőnök tájékoztatta lapunkat. Elmondta, hogy korábban, a 2021/2022-es tanévben részt vettek az Irány az űr! elnevezésű versenyen, ami egy többfordulós online vetélkedő volt. A harmadik fordulóig jutott a csapat, és bár a döntő nem sikerült, mégis hozadéka volt ennek a kapcsolatnak, hogy az idei pályázat eljutott az iskolába.

A munka részleteiről elárulta, hogy a 7-8. osztályosok között meghirdetett pályázatnak tartalmaznia kellett egy motivációs levelet, valamint feltétele volt a társalgási szintű angol nyelvtudás, természettudományos tantárgyakból jeles eredménnyel kellett rendelkezni, illetve egy kulturális program megtervezése is a része volt, ami hazánkat bemutatja a többi diáknak.

Az országból 10 tanuló nyerte el ezt a lehetőséget, közülük került ki Zóra. Az osztályfőnök elmondta, hogy kevés információjuk van a programokról, annyi tudható, hogy a helyszín NASA licenc alapján, szimulátorokkal, laboratóriummal berendezett, ahol az űrkutatásba, az űrtechnikába pillanthatnak be a résztvevők. A Bursa városában található, nemrégen átadott GUHEM űrközpont, ahová a diákok utaznak, a világon jelenleg a legmodernebb komplexum.

Csikós Zórától megtudtuk, hogy nagyon várja a tábort, egész nyáron készült rá. Jövőbeli tervei között szerepel, hogy tanulmányait egy külföldi egyetem természettudományos tanszékén folytatná. Szeretne részt venni tudományos kutatásokban, projektekben, amelyekkel nemcsak a tudomány fejlődését, hanem a hétköznapi emberek mindennapjainak könnyebbé tételét is elő tudná segíteni.

Z. A.
        

Kövessen minket a Facebookon is!