Helyi hírek 2023. augusztus 4. 08:00

Októberben Erőemelő Világbajnokság lesz városunkban

Képgaléria
Októberben Erőemelő Világbajnokság lesz városunkban
Mint már arról korábban beszámoltunk, elnyerte városunk az erőemelő világbajnokság szervezési jogát Patyi Zoltán szervező kitartásának és munkájának köszönhetően. Ennek értelmében az erőemelők fővárosa lesz Kiskunfélegyháza október 9. és 15. között a GPC Powerlifting World Championships 2023. versenyen.

A verseny hivatalos pólóját és érmeit mutatta be a szervező augusztus 2-án szerdán, sajtótájékoztató keretében a Tourinform irodában. Az eseményen megjelent Csányi József polgármester is.

Patyi Zoltán elárulta, hogy az előkészületek nagyon jól haladnak, jelenleg 99 százalékos a szervezettség. A legjobbat szeretnék nyújtani a versenyzőknek, a vendégeknek, kiemelve a külföldről érkezőket, hogy városunkat minél jobban és szélesebb körben meg tudják ismerni.  Hozzátette: nemsokára megérkeznek az abszolút díjak is, ez is teljesen egyedi lesz, de összhangban lesz a pólóval is. Az aznapi adatok szerint 53 országból érkezett jelzés a részvételi szándékot illetően, 642 fő külföldi versenyzőtől érkezett be nevezés és még természetesen várják azokat.

Csányi József polgármester hangsúlyozta a versenyszervezés fontosságát, hiszen – ahogy fogalmazott - látja az ívet, amit a rendezvénysorozat eddig leírt, és örömmel konstatálta, hogy maga az erőemelés elkezdett Kiskunfélegyházához kötődni. Ebben Patyi Zoltán szervezőnek óriási szerepe van, amit nagyon köszönnek neki. Külön hála illeti azért, hogy annak ellenére is városunkba hozza a világversenyt, hogy a szálláslehetőségek erősen korlátozottak.

– Az pedig, hogy világbajnokság érkezik városunkba, ez annak a hatalmas munkának, szorgalomnak és kitartásnak köszönhető, amit Zoltán beletett a szervezésbe az elmúlt években. Kiskunfélegyháza nagyon sokat profitál ezekből a versenyekből, hiszen a sporteseményre olyan külföldi vendégek érkeznek, akinek a helyi kultúrát, a helyi lehetőségeket be tudjuk mutatni és bízunk benne, hogy Félegyháza az a hely számukra, aminek érdemes messzire vinni a jó hírét. Egy ilyen rendezvény messze túlmutat pusztán a versenyszervezésen, általa a város bekerül abba a vérkeringésbe, aminek nyomán akár világhírre is szert tudunk tenni – fogalmazott a polgármester.

A pólókat megtekinthetik a versenyig a Tourinform irodában és a Kovács Cukrászdában.

 

Kövessen minket a Facebookon is!