Egészségügy 2023. augusztus 10. 08:00

Hogy kevesebb negatív szülésélmény legyen

Hogy kevesebb negatív szülésélmény legyen
Az anyákért való összefogás jegyében szülész-nőgyógyász és dúla közösen tartott két teltházas szülésfelkészítő programot a hétvégén, Budapesten. A programra olyan kismamákat, párokat vártak, akik arra voltak kíváncsiak, hogy miképp tudnak mind orvosi mind dúlai, természetesebb szemléletben felkészülni a vajúdásra és a szülésre. Az eredetileg szombatra tervezett rendezvényt a nagy érdeklődésre való tekintettel pénteken is megtartották. 

– Hittem abban, hogy erre igény van, hiszen ahogy sok területen, sajnos a szülészet körül is egyre gyakoribbak a szélsőséges, politikával túlságosan tarkított hangok. A medikalizált szemléletet vallóknak és az azt olykor kétségbe vonó feleknek közös nevezőre kéne jutni az anyákért. A szülés és várandósság köré szőtt negatív érzések levét a kismamák isszák meg, nem az, akinek kellene. Ezek a nők ma, holnap szülnek, most van szükségük valódi segítségre. A rendszer sok sebből vérzik, de ennek örökös demonstrálása önmagában még nem megoldás, ahogy azok elhallgatása sem. Az összefogással szeretnénk példát mutatni és felhívni a figyelmet, hogy a harcolások közepette napjában rengeteg nő indul szülni, akiknek kezet kell nyújtanunk és megelőzni azt, hogy negatív élménnyel távozzanak – mondta Jansik C. Aisha dúla és az Anyafalva Kismama Applikáció megálmodója.

A program előadói olyan fontos témákat érintettek, mint a vajúdás és a szülés élettani folyamata, a fájdalomcsillapítás természetes és gyógyszeres lehetőségei, a szülő nő jogai. Beszélgettek a célravezető kórházi kommunikációról, a szülési tervről valamint a szülésre hangolódásról is. Arra is kitértek, hogy mit tehet egy anya a sikeres szoptatás érdekében még a kórházban, hogy milyen módszerek könnyíthetik a vajúdást, illetve szó volt a szülést övező tévhitekről is.

– Örülök, hogy az úttörők lehetünk abban, hogy orvos és dúla egyaránt részt vesz a szülésfelkészítőn, ahol nem egymással szemben állnak a szakemberek, hanem közösen adják át a tudásuk legjavát, ezzel valóban támogatva a kismamákat. Elengedhetetlen, hogy a nők a szülésre tudatosan készüljenek fel. Ne a filmek vagy Facebook-csoportok rémtörténetei határozzák meg a tudásukat, hanem valódi szakemberek által átadott hiteles és megbízható információk. Az új szülési rendszerben még fontosabb, hogy a kismamák és kispapák tudják mi fog történni, milyen lehetőségeik vannak, és ne elszenvedői legyenek, hanem részesei a szülésnek. Így lehet elérni, hogy pozitív élménnyel távozzanak a kórházból akár természetes szülés, akár császár esetén – vallja dr. Tömösvári Noémi, az Uránia Medical Center tulajdonosa.



Az előadást Jansik Cynthia Aisha dúla az UMC orvosaival összefogva tartotta, dr. Molnár Violettával valamint dr. Szemerey Ákos szülész-nőgyógyász szakorvossal.

A dúla mibenlétét sok tévhit övezi. A dúla olyan szülés körüli segítő, aki ismerve a szülés természetét és annak körülményeit, támogatja a szülőpárt, információt nyújt, a vajúdás és a szülés alatt is kíséri a kismamát, érzelmi és fizikai támaszt adva, akár kommunikációs hidat képezve a medikális személyzet és a kismama között. A szülésznő és az orvos pedig elengedhetetlen orvosszakmai tudásával van jelen, ők végzik a vizsgálatokat, a beavatkozásokat, ha szükségesek.

A program nagy sikere rámutatott tehát arra, hogy érdemes több szemszögből megismerni és bemutatni a szülés körüli folyamatokat. A dúlának, a szülésznőnek és az orvosnak is közös célja az anya és a baba egészségét szem előtt tartva, biztonságban levezetni, kísérni a szülést. Együttműködve, együtt dolgozva jól kiegészíthetik, segíthetik egymás munkáját. A dúlának és az orvosnak egyaránt helye kell, hogy legyen a felkészítésben, illetve a szülőszobán is. A programsorozat biztosan folytatódik és rendszeres elérhető lesz.
                       

Kövessen minket a Facebookon is!