Gencso Hrisztozov Kiskunfélegyházán élő költő-műfordító kapta idén a Ratkó József-díjat

A bolgár születésű Gencso Hrisztozov költő, író és műfordító kapta meg az idei Ratkó József-díjat, az elismerést a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban adták át.

A díjat a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány kuratóriuma egyhangú, titkos szavazással ítélte oda Gencso Hrisztozovnak. Az 1983-ban alapított elismerés az ország keleti feléhez kötődő, "kiemelkedő esztétikai teljesítménnyel, megkérdőjelezhetetlen erkölcsi elkötelezettséggel rendelkező, alkotásaikkal a provincializmus fölé emelkedő, európai értékeket teremtő" alkotókat jutalmazzák.

Gencso Hrisztozov a bulgáriai Szuszámban született 1940. szeptember 18-án. Szófiában, a St. Kliment Ohridski Egyetemen szerzett műfordítói diplomát, 1970-ben műfordítói ösztöndíjjal Magyarországra kerül, majd Nyíregyházán telepedik le. Ratkó József által ismeri meg a Hetek, majd a Kilencek költői csoportosulásának tagjait, barátságot köt többek közt Nagy Benedekkel és Buda Ferenccel - hangzott el a költő méltatásában. A folyóiratokban megjelent fordításai mellett tizenöt kötete mutatja be a magyar irodalom legjobb műveit a bolgár olvasóknak.

A klasszikus prózaírók közül Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, a költők közül Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, a közelmúlt kortársai közül pedig Mándy Iván, Sánta Ferenc, Darvas József és Galgóczi Erzsébet műveit fordított le. Önálló, kétnyelvű könyvsorozatban foglalkozik mások mellett Ratkó József életművével, kész kötetei jelenleg a kiadást várják.

A civil kezdeményezésre létrejött Ratkó József-díjat - a mindenkori minimálbér háromszorosát jelentő pénzbeli juttatást, a König Róbert grafikusművész által metszett oklevelet és Kő Pál szobrászművész plakettjét - először 1993-ban adták át. Az elismerést eddig Balázs József író, Nagy Gáspár költő, Aczél Géza költő, Szőllősi Zoltán költő, Vári Fábián László költő, etnográfus, Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, Tóth Erzsébet költő, Jánosi Zoltán irodalomtörténész, Babosi László könyvtáros-bibliográfus és Márkus Béla irodalomtörténész, kritikus vehette át.

A megye rangos irodalmi-művészeti elismerését 1997-tól 2006-ig nem adta ki a kuratórium, a díj anyagi feltételeit végül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2006-ban meghozott határozata teremtette meg.

Kósa Csaba író így vall Gencsóról

- Gencsó magas, fekete arcú, égő szemű férfi. Műfordító és költő. Utassy József már a múlt század nyolcvanas éveiben úgy emlegette őt, mint az első számú tiszteletbeli magyart.

- Ő a legnagyobb bolgár magyar - mondta tréfásan. De emlegették mások is, szeretettel, elismeréssel, nagyrabecsüléssel Érthető módon. Hiszen aligha mondhatjuk el, hogy sok hívünk, sok önzetlen barátunk lenne a nagyvilágban, vagy akár itt, a közvetlen közelben, Közép- és Kelet-Európában. Gencso Hrisztozov nem csupán a hívünk, hanem irodalmunk, nyelvünk szerelmese, nagy költőink, íróink magas színvonalú tolmácsolója, önzetlen népszerűsítője.

Ő fordította bolgár nyelvre Sánta Ferenc novelláit és két regényét. Amikor annak idején, ifjú emberként elolvasta a Sokan voltunkat, bűvkörébe vonta őt az elbeszélés. Akkor határozta el, hogy megtanulja a nyelvünket, és szolgálatába szegődik a magyar irodalomnak. Fordított aztán Nagy Lászlótól, Utassy Józseftől, Ratkó Józseftől, és ő ültette át bolgár nyelvre Sinka István Fekete bojtárát is.

Csak így emlegették a barátai: Gencsó. Így ismeri őt a magyar irodalmi világ.

- Itt járt Gencsó... Várjuk Gencsót... Mit tudsz Gencsóról?

Olyan szép ez a történet, mint egy népmese. Bulgáriában, thrák földön, egy kicsiny faluban, Szusszanban él valaki, aki majd Nagy Lászlóval, Sánta Ferenccel, Czine Mihállyal járja a magyar vidéket, és író-olvasó találkozókon bűvöli el a hallgatóságát. Sánta Ferenc és Ratkó József művészete volt rá a legnagyobb hatással. Ratkó Józseffel életre szóló barátságot kötöttek. Az 1970-es években, három útján ő kísérte Bulgáriában, Szófiában, Haszkovóban és más bolgár városokban.

Fiatalemberként - írja Gencso Hrisztozov - két ember előtt álltam csodálattal. Édesapám, Jordanov Hrisztoz és Ratkó József előtt... Emlékezetes számomra a szívemhez közel álló két ember első találkozása, mindkettejükre jellemző, hogy egymást azonnal becsülni kezdték. Négy esztendeje, amikor a Somogy című irodalmi folyóirat Sánta Ferenc emlékszámát állítottam össze, Tapolcáról egy kis verset hozott a posta. A költő, Németh István Péter küldte, aki még 1999-ben részt vett Sánta Ferenc kétnyelvű - bolgár-magyar - novelláskötetének kiadásában. Valahogy nála maradtak akkor Gencso Hrisztozov jegyzetei. És a jegyzetek között rálelt az addig ismeretlen gyöngyszemre. Sánta Ferenc soraira: Gencsó, Gencsó tedd-óh, tedd-óh tedd-óh tovább magyaroknak szolgálatát hogy az Isten megfizet-e nem tudhatjuk sem én sem te megfizetjük majd egymásnak egyik társ a másikának.

Én most, a napokban rábukkantam egy másik kis versre, amely a meglehetősen visszhangtalan maradt Végtelen évszak című - Gencso Hrisztozov szerkesztette -, magyar és bolgár nyelvű Ratkó József verseskötetben búvik meg: Gencsó-testvér! Szófiában, Hegy-magas házban, Örökös lázban Állítom. Mienk ez a Föld, mert Mi bámulunk rá gyerekszemű szavainkkal.

Szófia, 1976, április 24.

Gencso Hrisztozov azért költözött Magyarországra, hogy még tökéletesebben megtanulja a nyelvünket. Hogy tovább tegye a magyarok szolgálatát. A legnagyobb bolgár-magyar, nem kétséges.

Gencso Hrisztozov: Magyarország

És újra itt az idő lobbantanom ugyanazt a lángot,
amelyben ifjúságom elparázslott.
S az ismerős kengyelbe szállnom,
vágtatni át a szivárványon,
hogy szeles égi tűzben ugyanazt a csillagos visszhangot űzzem:
a dicsőséget és a szabadságot.

Pogányok és Dózsa parasztjai!
Szegény kurucok, bujdosó vezérek!
Meghajolok, hogy földetekre térek!
Fű-suttogás, gémeskutak jaja,
nap s hold lovasainak robaja,
szenvedélye hevítsen, véremben melegítsen!

Büszke, szomorú dalaitok
serkentsenek, ha felkelek.
Őrködjem áhítattal elmúlt s jövendő sorsotok felett!