Valóra vált Bence álma
Bence és lova, Herceg elválaszthatatlan jó barátok. November végén is együtt léptek fel a világkupán. Bence a lovasszínházi előadás főhőseként a lovakról álmodik. Álmaiban hol hős huszárnak, hol felhőkön járó paripákat meglovagoló angyalnak, hol tüzes fogatokon vágtató vitéznek képzeli magát. Álmai pedig megelevenedtek az Aréna lovas színpaddá változó küzdőterén. Csikósok, tüzekkel vágtató éjjeli lovasok, száguldó hatos fogatok népesítették be a teret. S a mese végére a nagy álom valóra vált, és Bence vezette a huszárok seregét a győztes csatára. A bugaci fiú számára nem jelentett különösebb problémát a felkészülés, hisz beleszületett a csikósok életébe.
A tudomány apáról fiúra szállt. Már a nagypapa is fogatosként dolgozott. Bence pedig ötévesen lóháton ült. Persze kezdetben csak pónin, de a kis lovakat gyorsan a nagyobbak követték. Az alapfogásokat édesapjától Fekete Sándortól tanulta, aki szintén csikósként kezdte pályafutását. Ma a híres bugaci ménes vezetője. Ugyanakkor Bence nagyon sokat tanult bátyjától, Tamástól is. Rengeteget gyakoroltak együtt a pusztában. Bence fiatal kora ellenére mindent megcsinál a bemutatókon, mint amit a felnőttek. Vágtázik, ostort csattogtat, ülteti és fekteti a lovát. Jól megy neki a kendőtépés, azaz a Pünkösdi királyválasztás, a köcsögverés, a pohárral lovaglás, és a székfoglalás. A pusztaötöst még nem hajtja, de titokban elárulta, hogy kipróbálta már. Két lovon állva viszont feltartóztathatatlanul vágtázik. Minden adottság meg van Bencében, ahhoz hogy kitűnő csikós legyen.
Jó az állóképessége, az egyensúlyérzéke, kitartó és persze bátor is – részletezte a büszke édesapa, aki szerint fia valóban erre született. Ugyanakkor azt is elmondta, szeretné, ha Bence először a tanulásra koncentrálna és kitanulna egy jó szakmát. Mert Sándor szerint a csikósok élete nagyon nehéz és kötött, minidig készenlétben kell állni. Itt nincs fix munkaidő. Hétvégén is bemutatózni kell, a lovakat ünnepnapokon is el kell látni és ha éjszaka beteg az állat, ápolni kell.
De Bence hajthatatlan, ő felnőttként is lovakkal szeretne foglalkozni. Már most is minden szabadidejét a lovakkal tölti és nem csak a bemutatókból, de a munkából is kiveszi a részét. Mostanában főként Herceg betanításával van elfoglalva. Bencétől azt is megtudtuk már tavaly is szerepelt a világkupán, a Nemzeti Vágtán pedig már kétszer is. Ezért nem izgult különösebben a fellépés miatt. Annak viszont külön örült, hogy az önkormányzat és a helyi lovasegyesületnek köszönhetően csaknem nyolcvan iskolatársa is ott volt a bemutatón. Azt azonban külön kihangsúlyozta: soha nem gondolt arra, hogy egyszer majd a tévében, vagy az újságokban szerepel, de ettől ő semmivel sem tartja különbnek magát a többi gyerektől.
A bugaci csikósok is bemutatták ügyességüket
Az előadáson Bence mellett a bugaci csikósok is bemutatták ügyességüket és lovaik idomítottságát, illetve a ménes fő produkcióját a puszta ötös, amely során a csikós a két hátsó lovon állva irányítja az öt lovat. Pénzes Gábor játszotta az álmok Huszárát, Kappel Edit a lovas Angyalt, Tóth Szilárd és a Győri Trükk Lovasok a száguldó, tüzes éji vágtázókat, Dobrovicz József vezette a négy, hatlovas fogatból álló száguldó tüzes vihart. A huszárok seregét a Nemzeti Lovas Díszegység különleges 32 lovasból álló formációja képezte Farkas József és Madarász Róbert vezetésével, a Készenléti Rendőrség tisztjei és tiszthelyettesei közreműködésével. A Lovasszínházi Show sztár fellépője Jean-Francois Pignon és csodálatos szabadidomított lovai voltak.
Fotó: Vajda Piroska