Gazdaság 2023. augusztus 15. 10:00

Szeptemberig lehet jelentkezni a felnőtteknek szóló képzésekre

Szeptemberig lehet jelentkezni a felnőtteknek szóló képzésekre
Szeptemberig lehet jelentkezni a felnőtteknek szóló szakmai képzésekre, az érdeklődő 25 év felettiek mintegy 180 szakma közül válogathatnak, a kamara kisokos összeállítással segíti a szakmaválasztást – hívta fel a figyelmet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az MTI-nek küldött közleményében.

Borítókép: SzakmaPortál

A Szakképzés Információs Rendszere (SZIR) adatai szerint 2023 első félévében a szakképzésben mintegy 20 ezer fő vett részt Budapesten,  40 százalékuk úgynevezett felnőttképzési jogviszonyban – a szakképző iskolai vagy technikumi képzésben – tanult. Magyarországon az állam mindenki számára ingyenesen nyújtja két szakma és egy szakképesítés megszerzését. Az első szakma esetében a szakmai bizonyítvány megszerzéséig, a második szakma esetében három tanéven keresztül, illetve szakképesítés esetében az első képesítő vizsga befejezéséig.

A BKIK tapasztalatai szerint népszerű a szakképzési rendszernek az a speciális szegmense is, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a képzésben résztvevők szakképzési szerződéses jogviszonyt létesítsenek akár saját munkahelyükkel munkaviszonyukkal párhuzamosan, akár egy másik vállalkozással.

A duális képzésben résztvevő tanulók a munkaviszonyuk megtartása mellet sajátíthatnak el olyan hiányszakmákat, amellyel aztán egy pályamódosítást végrehajtva akár azonnal el is tudnak helyezkedni.

A BKIK mintegy 800 vállalkozással áll kapcsolatban, amelyek összesen 1159 képzőhelyet működtetnek Budapesten - olvasható a közleményben.

A BKIK által összeállított felnőttképzéssel kapcsolatos kisokos ide kattintva érhető el.
                 

Kövessen minket a Facebookon is!