Program 2023. augusztus 15. 18:50

Kovács Edit második önálló kiállítása nyílik a Holló-körben

Kovács Edit második önálló kiállítása nyílik a Holló-körben
Kovács Edit második, önálló grafikai kiállítása nyílik Nyáridő címmel augusztus 16-án, szerdán 17 órakor a Holló László Képzőművész Kör galériájában.

Megkeresésünkre az alkotó elmondta, hogy a rajz iránti szenvedélye egészen kicsi korában megmutatkozott, menyasszonyokat, emberalakokat, családtagokat rajzolt, egy időben divattervező is szeretett volna lenni. Általános iskolába és gimnáziumban is felfigyeltek tehetségére, de a művészettel mégsem foglalkozott komolyabban. Tanári végzettséget szerzett, volt idő, amikor nem is élt Kiskunfélegyházán, ez az időszak nem bővelkedett alkotásokban. Egy családi tragédia után kezdett újra rajzolni és csatlakozott a Holló László Képzőművész Körhöz, 2016-ban. Az alkotói kiteljesedését ennek köszönheti. A szerdai kiállítás az azóta eltelt 7 év művészi gyümölcsét mutatja meg. Méreteket és témákat tekintve is igazán színes, változatos kiállításra számíthatunk. Tussal és páccal készült virágos képek mellett állatok, portrék, Petőfi-képeket is láthatunk majd és Edit a nagyközönség elé tárja első Holló-körös rajzát is, ami egy papagájvirágot ábrázol, amit egyetlen vonallal vetett vászonra.

– Nagyon sok képem van, nem is gondoltam. Egy kamrát felépítettünk, ami olyan szép lett, hogy a mester azt mondta, hogy itt aludni is lehet. Méltó helyen vannak így már a képeim – mondta Edit mosolyogva.

A kiállítást dr. Bánki-Horváth Mihály nyitja meg, zenei közreműködő: Vas László.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Z. A.
        

Kövessen minket a Facebookon is!