Megnyílt Kovács Edit grafikai kiállítása
Képgaléria
Dr. Bánki-Horváth Mihály megnyitó beszédében bemutatta Kovács Editet, művészi útját igazi félegyházi útként aposztrofálta.
– Általános iskolás korában Terescsényi Endre, gimnazistaként Rosta Ferenc formálták világlátását és stíluskészségét, amit először a rajz és a művészetek oktatására fókuszáló tanítói diploma, majd hosszú tanári évtizedek követtek. Megvolt tehát már a tehetség, rendelkezett a megfelelő mesterek útmutatásaival, a technikai tudással és a stílusnyelvvel – de még nem jött el az a végső lökés: a minden más tevékenységet felülíró önkifejezés igénye, amely a stílus ismerőjét annak szenvedélyes művelőjévé, a fegyelmezett tanárt művésszé teszi. Nem, mert ezt a pontot: meg akarom mutatni a világnak, hogy hogyan látszik az én szememen keresztül: sohasem józan mérlegelés és tanári rutin, hanem valamilyen az egész személyiségünket megindító változás: általában nagy-nagy fájdalom hozza elő. Ilyen esemény a szüleink halála, mert az az egész addigi életünk halála is. Olyan pillanat, amikor a bukásból újjá kell teremtenünk magunkat. Editnél az újjászületést a rajzolás hozta el. Rácsodálkozása az őt körülvevő világra, mindent rögzíteni törekvő gyorsasága – a valóságot egyszerre megőrző és széppé emelő női és művészi stílusérzéke. Az a bizonyos papagájvirág: első Holló-körös rajza, egyetlen vonallal vászonra vetve. Virágok és épületek, tájak és emberek – gyors, pontos mozdulatok, tussal ejtett rövid költemények, szívünkbe markoló, mégis könnyed színek: ezek a képei. Vagy inkább: ezek a képeink, mert nekünk és rólunk szólnak. Városunkról és a tiszaalpári alkotásról, irodalmi és építészeti múltunkról, mai kultúránkról, a színházról: mindennapjaink művészi igénnyel megformált, időntúlivá emelt pillanatairól. (…)
Egy város, egy közösség az, amit látunk benne. Így van ez nálunk, Félegyházán is. Ezért különösen fontos azok szerepe, aki képesek nemcsak látni, hanem a percepcióból képet formálni: festeni és rajzolni, szobrot, kisplasztikát alkotni, fémből, fából, kerámiából, szövetből és festékből tükröt nyújtani a világunkról, nekünk, művészetélvezőknek. Ahogy Ti, a Holló-kör művészei is, itt ahol Edit is alkot immár 2016 óta. Városunk építészeti múltját Ti teszitek etalonná. A városháza motívumai azért valamennyiünk büszkeségei, mert a műveiteken keresztül tanultuk szépségét. Vajon igényelnénk-e és élveznénk-e csodaszép köztéri parkjaink, ha nem látnánk sejtelmesen gyönyörű tájaitokat, csodaszép festett virágaitokat? Szeretnénk-e irodalmi múltunkat, ha nem ihletne meg az Edit képein is felbukkanó híres verssorok, helyszínek motívumokká alakított költészete? Lenne-e erőnk küzdeni a mindennapok iszapszerűen körbe ölelő gondjaival, ha városunkhoz, kultúránkhoz nem fűzne érzelmi viszony, eltéphetetlen kötődés a művészetek által? Köszönjük nektek azt a Félegyházát, amit adtatok. És köszönök még valamit, amit itt is látunk. Ez a kiállítás gyűjteményes kiállítás: nem egy témának szentelt, nem egy rövid időtávon született műveket felsorakoztató tárlat, hanem egy egész élet fejlődéséből válogatott összeállítás. Egyszerre mindent megmutatóan bátor és intim. Elgondolkodtam azon, vajon én meg merném-e mutatni magam mindenkinek, akár a műveim által, ennyire mindenre kiterjedően, a gondolataim és képzeletem formálta világban, de valahol mégis végtelenül egyedül, őszintén és meztelenül. Nekem sem bátorságom, sem tehetségem nincs ehhez – de itt lehetek, rácsodálkozhatok és ízlelgethetem, majd egy – egy fényére, jellegzetes motívumára, a kép által formált érzésre ismerhetek és emlékezhetek a mindennapjaim során. Petőfire és Szendrey Júliára, a lélekportré virágcsendéletekre és a finom líraisággal, biztos kézzel megrajzolt arcképekre egyaránt. Tudom, hogy Editnek milyen fontos a tanítás és a tehetséges fiatalok gondozása, szinte minden mondatából kiviláglik tanári hivatása szeretete. Kívánom, hogy továbbra is azzal a szeretettel vegyék körbe tanítványai, mint ahogy eddig. Legyen meg gyümölcse sok-sok fáradtságának: vigyenek hozzá is papagájvirágot és csendéleteket, készüljenek róla, a mesterről, tanítványi rajzok. Legyenek ott stílusjegyei a jövő fiatal félegyházi művészeinek rajzain, hogy az általa átélt és ábrázolt világ ihletője legyen az eljövendő nemzedékeknek is – fogalmazott dr. Bánki-Horváth Mihály.
Kovács Edit megköszönte a részvételt, a szervezőknek a kiállítás létrejöttét és minden közreműködőnek a jelenlétet. Egy kis vendéglátásra, beszélgetésre invitált mindenkit és bevallotta, hogy ritkán érez az ember olyan boldogságot, mint most ő.
Az estén Vas László gitárral és énekkel teremtett páratlan hangulatot, zenéjét nagy tapssal köszönte meg a közönség.
Z. A.
Fotó: Fantoly Márton
