Helyi hírek 2023. augusztus 19. 18:00

Sikeres nyílt nap – Forgószárnyas repülők köröztek Félegyháza felett

Képgaléria
Sikeres nyílt nap – Forgószárnyas repülők köröztek Félegyháza felett
A reggeli vihar rányomta ugyan a bélyegét a kiskunfélegyházi repülősök augusztus 19-én, szombaton megrendezett nyitott kapus rendezvényére, de akik mégis úgy döntöttek, hogy – sportolóként vagy érdeklődőként – kilátogatnak a helyszínre, azok bizonyosan nem bánták meg. Megismerkedhettek a jelenlévő, nem éppen hétköznapi légi járművekkel és azok tulajdonosaival, a legbátrabbak a repülés mámorát is megízlelhették, a nézelődők pedig magukkal vihették az élménytől elvarázsolt gyermekarcok látványát.  

Az időjárás miatt a bejelentkezett repülős klubok ugyan távol maradtak, de a félegyházi sportolók változatos légi járművekkel képviseltették magukat. Az ultrakönnyű szakosztály képviseletében több autogiro (forgószárnyas repülő), sárkányrepülő és merevszárnyú repülő volt jelen. Ezeket bárki megtekinthette testközelből, beleülhetett, kérdéseket tehetett fel a rutinos pilótáknak. Többen – gyermekek esetében természetesen a szülő hozzájárulásával – ki is próbálták milyen a levegőbe ereszkedni. A legfiatalabb közülük egy hétéves kisfiú volt.

Kujundzic Robert, az esemény ötletgazdája szerint az esemény beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ahogy fogalmazott, ez egy igen szeszélyes műfaj, ugyanis repülni csak a légköri viszonyok „engedélyével” tudnak. Általában a reggeli és a késő délután órák a legideálisabbak. Ennek ellenére sokan kilátogattak, családok is érkeztek szép számmal, és néhány érdeklődőnek sikerült nagyon nagy örömöt szerezni azzal, hogy repülhetett. A kezdeményezés sikerén felbuzdulva a jövőben szeretnék újra rendszeressé tenni a félegyházi repülőtéren az érdeklődő közönség előtt is nyitott programokat.

– Célunk, hogy hagyományt teremtsünk a repülőtéri napból, hogy méltóképpen ápoljuk Magyari Béla emlékét, és hogy lépéseket tegyünk az utánpótlás-nevelés érdekében Félegyházán. Egyelőre sokféle alternatíván gondolkodunk különböző versenyek megrendezését is beleértve. Valamikor rendszeresen voltak itt a versenyek, még siklóernyő Európa-bajnokságnak is helyet adott ez a repülőtér. Ezeket szeretnénk visszahozni, az aktív repülős életet újraéleszteni, a versenyzést feleleveníteni az ultrakönnyű szakágban. A jövő majd eldönti, hogy mi a járható út. A szándék azonban adott, nevezetesen a repülős sport aktív jelenlétének és a repülés imázsának visszaállítása. Ehhez minden feltétel adott. Vannak közöttünk oktatók, Európa és világversenyek dobogós helyezettjei, rendelkezésünkre áll ez a jó adottságú, 86 hektáros, három kifutópályás repülőtér hangárral, ráadásul a jelenlegi városvezetés támogatóan áll a Félegyháza jóhírét öregbítő, jó ügyek mellé. Kár volna mindezzel nem élni – hangsúlyozta Kujundzic Robert.

T. T.
             
Fotó: Fábián Adrienn
 

Kövessen minket a Facebookon is!