Sport 2023. augusztus 21. 18:00

Hetven éve adták át a Népstadiont

Hetven éve adták át a Népstadiont
1953. augusztus 20-án avatták fel a legendás sportkomplexumot, amely 2002-ben vette fel Puskás Ferenc nevét.

Borítókép: Népstadion, 1953. augusztus 20.
Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr


Magyarországon a nagy befogadóképességű stadion gondolata már a 19. század végén felvetődött. Ennek az elvi jóváhagyását a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) akkori két elnöke, gróf Andrássy Gyula és Muzsa Gyula már 1913-ban megkapta Ferenc József magyar királytól. A terv az első világháború miatt meghiúsult. 1924-ben törvényt hoztak az új stadion felépítésére, és ezért a sportadót is bevezették – de a befolyt összeget nem az építésre költötték. Ebben az évben Hajós Alfréd olimpiai úszóbajnok a stadion terveivel szellemi olimpiai ezüstérmet nyert, ám az ő elképzelései sem valósulhattak meg a világválság és a második világháború kitörése miatt – emlékezett cikkében a Puskás Intézet.
 



A Népstadion építése
Fotó: Puskás Intézet / Sebes-hagyaték


A második világégést követően az országgyűlés megszavazta az új sportlétesítmény költségvetését. A komplexum építése 1948-ban a magyarországi kommunista hatalomátvétel évében kezdődött. A munkálatok öt éven át tartottak. A kommunista propaganda következtében a kor közismert sportszemélyiségei is szerepet vállaltak a munkából, így az Aranycsapat tagjai mellett, például Papp László olimpiai bajnok ökölvívó is segédkezett a helyszínen. A tervek szerint a Népstadion az 1960-as olimpiai rendezés miatt is épült.
 

Papp László a Népstadion építkezésén
Fotó: Puskás Intézet / Sebes-hagyaték


A határidő többszöri módosítását követően 1953. augusztus 20-án adták át ünnepélyes keretek között az építményt, amelyet később akartak teljesen befejezni, ám erre sosem került sor. A felső karéj nem ért körbe, csonka maradt. A Népstadion sosem készült el úgy, ahogy azt megtervezték. A világítást például csak 1959-ben adták át.
 

 

A Népstadion ünnepi megnyitójának plakátja és füzete
Fotó: Puskás Intézet / Grosics-hagyaték

 

Megbízólevél
Fotó: Puskás Intézet

 


 

Fotók a Népstadion megnyitójáról
Fotó: Puskás Intézet / Sebes-hagyaték

Hetven évvel ezelőtt a reggel kilenckor kezdődő stadionavatásra 80 ezer néző látogatott ki. Az ünnepi programon tízezer tornász lépett fel, majd 2000 sportoló vonult körbe a futópályán. Ezután az Országos Torna és Sportbizottság (OTSB) elnöke, Hegyi Gyula mondott beszédet. A magyar zászlót a Himnusz hangjai mellett Csermák József olimpiai bajnok kalapácsvető vonta fel. Ekkor tízezer galambot eresztettek szabadon. Ezt követően a Magyarország – Norvégia atlétikai viadal második versenynapját rendezték, a magyar csapat fölényesen győzött.
 



Fotók a Bp. Honvéd – Szpartak Moszkva (3–2) stadionavató mérkőzésről
Fotó: Puskás Intézet / Sebes-hagyaték

 

Kocsis Sándor emlékplakettje a Népstadion megnyitójáról
Fotó: Puskás Intézet


Az ünnepség fénypontjaként, a délután 5-kor kezdődő futballmérkőzésen a Budapesti Honvéd 3–2-re verte a Szpartak Moszkvát. A magyar együttesből Bozsik József duplázott, illetve Kocsis Sándor iratkozott fel az eredményjelzőre. A moszkvai gólszerzők közül Nyikita Szimonyan 93 évesen végezte el a kezdőrúgást – Gera Zoltánnal együtt – 2019-ben az új Puskás Arénában.
 

Az első válogatott mérkőzés a Népstadionban: 1953. november 15., Magyarország – Svédország (2–2) Fotó: Puskás Intézet
 

Az első válogatott mérkőzés meccslabdája
Fotó: Puskás Intézet


Az első A-válogatott találkozót 1953. november 15-én, tíz nappal az „évszázad mérkőzése” előtt játszották a Népstadionban. A svédek elleni 2–2-re végződő összecsapáson Puskás tizenegyest hibázott, nemzeti csapatunk pedig háromszor találta el a kapufát.
 

 

Belépőjegyek a Népstadionba
Fotó: Puskás Intézet)


A magyar labdarúgó-válogatott számos legendás mérkőzést játszott a stadionban. Puskásék 1954-ben 7–1-re verték az angolokat, másfél évvel később Ausztriát győzték le 6–1-re a 100. magyar-osztrákon. Utóbbi mérkőzésen körülbelül 105 ezren voltak a helyszínen, amely rekordnak számít a Népstadion történetében. A válogatott mérkőzésein kívül a stadionban tartották a legendás kettős rangadókat, a magyarkupa-döntőket és magyar klubcsapatok nemzetközi kupameccseit.
 

Puskás Ferenc és Billy Wright zászlót cserélnek a Népstadionban
Fotó: Puskás Intézet

 

A Népstadionban játszott egyik válogatott mérkőzés műsorfüzete
Fotó: Puskás Intézet


Az évek folyamán olyan legendás külföldi énekesek és zenekarok tartottak koncertet a Népstadionban, mint az AC/DC, Louis Armstrong, Metalica, Tina Turner, Robbie Williams, Rolling Stones, U2, Queen. 1966-ban és 1998-ban szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságnak adott otthont a Népstadion, amely 2002-ben vette fel Puskás Ferenc nevét. A legendás sportlétesítményt 2016-ban lebontották. A helyén készült el Európa egyik legmodernebb stadionja, a 2019-ben átadott Puskás Aréna, ahol 2020 őszén Európai szuperkupa-döntőt, 2021 nyarán Eb-mérkőzéseket, míg 2023 májusában Európa-liga-döntőt rendeztek.
 

Sebes Gusztáv és Puskás Ferenc
Fotó: Puskás Intézet

 

Puskás Ferenc első hazatérésekor viselt meze a Népstadionban, az 1981-es öregfiúk gálamérkőzésen
Fotó: Puskás Intézet / Puskás-hagyaték


A magyar válogatott gólrekorderének nevét 2002-ben a Magyarország – Spanyolország 1–1-es barátságos mérkőzés alkalmával vette fel a Népstadion. Puskás Ferenc 12 válogatott fellépésén 6 gólt ért el a legendás létesítményben. 1961-ben nem léphetett pályára a Vasas SC ellen a Real Madrid játékosaként a Népstadionban. Csak húsz évvel később, huszonöt esztendőnyi távollét után térhetett haza Magyarországra. Ekkor a magyar öregfiúk-válogatott gálamérkőzésen három gólt szerzett és az egész Népstadion neki tapsolt. Puskás Ferenc 1993. április 15-én a Népstadionban vezette először a magyar válogatottat szövetségi kapitányként. Négy évvel később itt tüntette ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatával.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!