Kultúra 2014. december 4. 20:35

Bella Rózsa, és az ő legkedvesebb közönsége

Képgaléria
Bella Rózsa, és az ő legkedvesebb közönsége
Négyes karambol tartotta fel, de szerencsésen megérkezett, és Jézus születésének ábrázolásáról tartott előadást

Adventhez kapcsolódó témát választott Bella Rózsa, Pilinszky-díjas tanár, grafikusművész, amikor Jézus Krisztus születése képzőművészeti ábrázolásának bemutatására vállalkozott. A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban tartott előadásához a Károli Gáspár fordította Biblia szövegét használta fel.

– A kivetített képeken pedig a témakörhöz illő képzőművészeti alkotások láthatók. Mindegyikhez szoros a kötődésem, mert azokat vagy élőben láttam, vagy jártam a helyszínen, vagy pedig az én művem. Szövegben pedig ragaszkodom a Károli Bibliához.

Bella Rózsa nevével és műveivel 2011-ben találkozhattunk már Félegyházán, de akár szerte a világban is: Erdélytől, Egyiptomon át Japánig és Kínáig rendeztek már kiállítást a főleg rézkarcokból álló munkáiból.

– Most Bulgáriában nyílik egy vándorkiállításom. Ezen fölül művészettörténeti, utazási és népművészeti előadásokat tartok szerte az országban. Félegyházára szívesen jöttem, és egy Kecskemét alatti négyes karambol miatt utolsó pillanatban értem ide. Az egyik legkedvesebb közönségem az itteni.

tli

Kövessen minket a Facebookon is!