Helyi hírek 2023. szeptember 3. 08:00

Rádiné Petróczi Mária Márta: A gyerekek támogatása és segítése a legnagyobb öröm számomra

Rádiné Petróczi Mária Márta: A gyerekek támogatása és segítése a legnagyobb öröm számomra
„Az a legnagyobb öröm számomra, ha hozzásegíthetem a gyerekeket a sikerhez” – vallja Rádiné Petróczi Mária Márta, a Batthyány Lajos Általános Iskola matematika szakos tanára, mesterpedagógus, pedagógiai értékelés és mérés okleveles tanára, általános iskolai tanító, akit az „Év pedagógusa"-díjjal jutalmaztak kimagasló nevelő-oktató munkája elismeréseként.

Borítókép: Szamler Roland

Rádiné Petróczi Mária Márta
már egészen kicsi korától kezdve a pedagógusi pályára készült, édesanyja nyomdokaiba szeretett volna lépni, aki kezdetben tanyasi tanító volt, majd később a Bajcsy iskola és kollégium nevelője lett. Márta gyermekkori élményei mesélése közben kiemelte, amikor az anyukájával sétáltak az utcán, a szülők és a tanított gyerekek mindig szeretettel fordultak az anyukájához, akinek mindenkihez volt egy jó szava. Ezt az érzést szerette volna ő is átélni, de tudja, a tanítás hatalmas felelősség.

A gimnáziumi évek után a Baján, az Eötvös József Tanítóképző Főiskolán szerezte meg első diplomáját, amit azóta jónéhány képesítés követett. Azt mondja, ha a gyerekektől elvárjuk a minél szélesebb tudást, akkor az oktatóknak is így kell tennie. A főiskolát követően férjével Pécsre költöztek, ahol az Apáczai Csere János Nevelési Központban tanított, majd visszatértek Kiskunfélegyházára. 1990 óta a Batthyány Lajos Általános Iskola nevelője. Az intézményhez nagyon sok szállal kötődik, mivel nemcsak ő, de három gyermeke és keresztlánya is ebben az iskolában folytatta általános iskolai tanulmányait.

Arra a kérdésemre, hogy mit szeret leginkább a tanításban, azt válaszolta: a gyerekekben rengeteg a lehetőség, fogékonyak mindenre. Érdekes látni, ahogyan az önismeretük, a látásmódjuk formálódik. Ehhez elengedhetetlenek azok az elfoglaltságok, amelyek nem a tanórához kötődnek. Példaként említette a táborokat, délutáni programokat, mély beszélgetéseket. Úgy tartja, az általános iskolai környezet egyfajta alapozás a későbbi felnőtt élethez. Ez egy nagy közösség, ahol mindenki megtalálhatja a saját útját, kapcsolódását.

– Szerencsésnek tartom magam, mert osztályfőnökként mindig megkaptam a támogatást a szülőktől is. Nélkülük nem lehetne sikereket elérni. A munkámat fontosnak és elismertnek érzem, azonban a legfontosabb, a gyerekek visszajelzése. Ebből táplálkozom, építkezem.

Beszélgetésünk végén rátértünk a díj okozta érzésekre. Márta mosolyogva csak annyit mondott, nagyon meglepődött, de büszkeséggel töltötte el az, hogy elismeréssel gondolnak oktatói tehetségére, tárgyi tudására. Hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja az ilyen irányú felterjesztések lehetőségét, ugyanis számos olyan kollégával dolgozik együtt, akik ugyanúgy megérdemlik az elismerő szavakat.

V. B.
              

Kövessen minket a Facebookon is!