Kultúra 2014. december 5. 16:50

Ahová érdemes betérni advent idején

Képgaléria
Ahová érdemes betérni advent idején
A Holló László Képzőművészkör és a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészeti Egyesület tagjai négy éve határozták el, hogy advent idején kitárják műtermük kapuját, és megajándékozzák a várost egy kiállítással. A nyitott műhelyben meleg teával, kávéval és forró kályhával várják az érdeklődőket. Az idei tárlatot december 4-én Szabó Ildikó művésztanár nyitotta meg a művészek Petőfi téri otthonában, az Art-Turkában.

A Holló László Képzőművészkör „székhelyén”, a Béke téri egykori cipőbolt helységei adják azt az ideális színhelyet annak a laza művészi, közösségi összejöveteleknek, ahol a város polgárai egy békés, harmonikus világgal találkozhatnak. Az ide betérők egy kávé vagy tea mellett megállíthatják az időt, kitágíthatják a pillanatot, miközben szemlélgetik a sokszínű művészeti alkotásokat. Természetesen vásárolhatnak is, ha valamelyik kiállított tárgy elnyeri tetszésüket. Mert rendkívül széles a kínálat. Az idén talán a kerámia világa erősödött fel az előző évekhez képest.

De van itt tűzzománctól kezdve az ikonfestészetig szinte minden, úgy technikában, mint témában, vagy mint műfajban. Ami azonban igazán kellemessé teszi az idei Art-Turkát, az a termekben található igényesség és gondosság. A falon lévő alkotások elrendezése, „tálalása”, a műtárgyak elhelyezésére szolgáló „bútorok” megoldásai egyaránt nagy odafigyelést és gondosságot mutatnak. Ez, valamint a művek viszonylag egységes színvonala eredményezi, hogy oly harmonikus lett az idei kínálat. A megnyitó rendezvény ezúttal is, akárcsak az elmúlt három alkalommal, telt házat vonzott. Sok-sok érdeklődő előtt Szabó Ildikó művésztanár ajánlotta a jelenlévők figyelmébe az alkotásokat. A hangulat elmélyítéséről Kovács-Csonka Szilvia (és kisfia) gondoskodott, a tőle megszokott igényes előadásmódjával.

R.F.

Fotó: Kürti László
 

Kövessen minket a Facebookon is!