Program 2023. szeptember 5. 14:00

Kultúra és kikapcsolódás

Kultúra és kikapcsolódás
Szeptember 8-án és 9-én tartják meg városunk egyik legnagyobb kulturális rendezvényét, a XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivált, amely a megszokott programok mellett újdonságokkal is szeretne kedveskedni a látogatóknak.

Amikor egy beszélgetés során szóba kerül a Libafesztivál, legtöbbünk számára a főutcán hömpölygő vásári forgatag, az esti koncertek és a főzőverseny felszabadult hangulata jut eszünkbe. A kétnapos fesztivál célja ugyanis már a kezdetektől fogva az volt, hogy a népi kultúrát és hagyományokat ötvözze szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó programokkal.



A Libafesztivál egyik fő helyszíne most is a Kézművesek utcája lesz, amely hagyományőrző szerepével és játékosságával pontosan ragadja meg a fesztivál eszmeiségét. A sokak által szeretett vásársor színes kavalkádként fogja össze a helyi és a környező települések kézműveseit, azok termékeit és élelmiszereit, miközben vásári mulatságok és játékok segítségével okoz vidám pillanatokat a gyermekeknek. A vásársor mellett több programelem is kapcsolódik a népi hagyományokhoz és művészetekhez: a fesztivál ideje alatt nyílik meg Bene Ágostonné és Tarjányi Tamás kosárfonó népi iparművészek kiállítása; első alkalommal rendezik meg a Virágkötészeti Show-t, ahol jótékonysági viráglicitet is tartanak a gyermekekért. Ezek mellett a Libafesztivál elengedhetetlen programsorozataként idén már 9. alkalommal lesz Kunsági Néptánctalálkozó a már megszokott főutcai felvonulásával, egyedi népviseleteivel és pulzáló ritmusával.

Az érdekes látnivalók mellett több helyszínen is várják a látogatókat különböző kikapcsolódási lehetőségekkel. A gyerekeket a Petőfi-téren felállított Móra-udvar – mesekert várja mesés (báb)előadásokkal, játékos- és kézműves feladványokkal. A felnőttek számára különleges élményt nyújthat a városi könyvtár parkolójában a „KI MIT TUD sütni-főzni a libából” nevet viselő főzőverseny, a „V. Lúdas Matyi futama” futóverseny vagy éppen az Egészségfejlesztési Iroda által szervezett Egészségnap. A Libafesztivál esti óráiban változatos stílusú koncertek szórakoztatják a látogatókat. Szeptember 8-án, pénteken A Láma Dalai zenekar, Bíró Csongor Vitéz pop-rock feldolgozásai, illetve a Republic koncertje gondoskodik a felszabadult hangulatról, szeptember 9-én, szombaton pedig a Don Lázi Swingtet Zenekar és Falusi Mariann, illetve a Kelemen Kabátban fogja elkápráztatni a fesztiválozó közönséget.

A Libafesztivál programjairól részletes információ érhető el a fesztivál hivatalos
Facebook-oldalán és az mfmk.hu oldalon.
                    

Kövessen minket a Facebookon is!