Javítani kell, saját pénzen
A 2009-ben átadott csaknem 20 kilométeres kerékpárút megépítésére 330 millió forint uniós forrást nyert a három önkormányzat közösen. A beruházás gesztora a jászszentlászlói önkormányzat volt. Az aszfaltcsík az eltelt néhány év alatt tönkrement, egymást követik a lakossági panaszok, bejelentések.
A bicikliút a helybeliek szerint életveszélyes: az útszéli fák gyökerei miatt az aszfalt repedezett, púpos, néhol még a fű is kinőtt rajta. A szakértői vélemény egyértelműen alátámasztja, hogy nem megfelelő műszaki tartalommal készült el az úttest. Az önkormányzatok azonban bottal üthetik a kivitelező nyomát. A cég és annak jogutódja sem létezik már.
Nagy András, Jászszentlászló polgármestere elődjeitől örökölte meg a súlyos problémát. Ám, a megoldást nem odázhatja tovább. A napokban ugyanis ellenőrzést tartott a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség a beruházással kapcsolatban. A DARFÜ munkatársai az eljárás zárásaként arra utasították az önkormányzatokat, hogy a kötelező fenntartási időszak végéig, azaz 2015. december 10-ig végezzék el a garanciális javításokat. Ellenkező esetben szerződésszegés miatt vissza kell fizetniük a pályázaton elnyert támogatást – nyilatkozta a Petőfi Népének Nagy András.
Azt is hozzátette, ezt követően egyeztetésre hívta Kiskunmajsa és Móricgát polgármestereit. A megbeszélésen kidolgoztak egy munkatervet a probléma orvoslására és megállapodtak abban, hogy a javítás terheit közösen vállalják. Januárban, ha az időjárás engedi, végigjárják az utat, és kijelölik azokat a szakaszokat, amelyek javításra szorulnak. Ennek függvényében kérnek be árajánlatokat.
Ugyanakkor szakértők bevonásával keresik a megoldást a legnagyobb problémára: az út alatt és mellett húzódó fagyökerek végleges eltávolítására. Mindazonáltal Nagy András abban reménykedik, hogy megtalálják majd a felelősöket és utólag, jogi úton behajthatják a kerékpárút javításának költségeit.
Fotó: Vajda Piroska