Kultúra 2023. szeptember 16. 12:00

Hét kisfilm népszerűsíti ősztől Bács-Kiskun értékeit

Hét kisfilm népszerűsíti ősztől Bács-Kiskun értékeit
A kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület kisfilmekkel népszerűsíti Bács-Kiskun értékeit szeptembertől. Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával készült hét ismeretterjesztő film egy-egy kvízbe ágyazva jut el a vármegye oktatási intézményeibe.

A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület tagjai vallják, hogy a hungarikumokat védeni, őrizni szükséges. A szervezet vezetése ugyanakkor fontosnak tartja a nemzeti értékek ápolása és a nemzeti tudat erősítése érdekében a népszerűsítésüket is. Ezúttal ismeretterjesztő filmek készítésével, közzétételével és megosztásával néhány Bács-Kiskun vármegyei kötődésű hungarikum, illetve kiemelkedő nemzeti érték minél szélesebb körű megismertetését tűzték ki célul – írta közleményében az egyesület, amit a megyei hírportál szemlézett

A szervezet a bajai halászlé, a kalocsai népművészet és fűszerpaprika-őrlemény, a halasi csipke, a Piros Arany és Erős Pista ételízesítőkMathiász János életművének, valamint a lakiteleki hungarikum kiállítóház bemutatására vállalkozott. Az ismeretterjesztő kisfilmek legtöbbje egy-egy, a filmet meghatározó kerettörténetre épül, amelyet epizódszerű kitekintések szakítanak meg. Az összefoglalókon végigvonuló szálból ismerhetjük meg a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény kapcsán a paprikás kácsi elkészítését, a halasi csipke egyedi varrása mellett pedig a jelenkori felhasználását is. A kalocsai írás, hímzés és pingálás szorosan összefügg a hagyományos népviselettel is, így az alkotók ennek egyes jellegzetes darabjait is felelevenítik. A hungarikum kiállítóházat általános iskolások járják körbe és mutatják be, miközben az is kiderül, kinek melyik a kedvenc nemzeti értéke. A „borok királyáról” készült rész Mathiász János életműve mellett a szőlőnemesítésről és a szüret változásairól is számos érdekességgel szolgál. A bajai halászlét megismertető kisfilm a hungarikummá minősített étel és kiegészítője, a gyufatészta elkészítésének minden egyes fázisát bemutatja, miközben az is kiderül, ki volt Nepomuki Szent János, és hogyan működtek a hajómalmok. A Piros Arany és az Erős Pista receptje szinte semmit nem változott az elmúlt évtizedekben. A ma már hungarikumnak számító ételízesítőket a világon egyre több országban fedezik fel és válnak a mindennapok részévé, megízesítve a nemzeti konyhák ételeit, miközben Magyarországon már édességbe keverve is megkóstolhatjuk.

Kvízbe ágyazták a hungarikumokat

A sajtóközleményben arról is írnak, hogy a nagyjából negyedórás összefoglalók újszerűsége továbbá, hogy minden egyes film egy-egy interjúfüzér, nincs benne narráció, így tulajdonképpen minden információ a felkért szakemberek közvetítésével derül ki. A videókat készítő stáb tagjai nem törekedtek minden egyes apró részlet, tudnivaló átadására az egyes hungarikumok, nemzeti értékek kapcsán, az angol felirattal is ellátott alkotások inkább figyelem- és impressziókeltő célzattal készültek. A filmek zárásaként általában arra fókuszáltak, hogy örökségünket, a magyar kultúra évezredes értékeit, a magyarság szellemi és anyagi alkotásait, ember alkotta és természet adta értékeit hogyan őrzik az adott térségben élők. Valamennyi film egy-egy kvízbe ágyazva jut el a vármegye általános és középiskoláiba. A fiataloknak a videót megelőzően a hungarikumokra általánosságban jellemző kérdésekre, míg a filmet megnézve az adott nemzeti értékre vonatkozó felvetésekre kell kiválasztaniuk a megfelelő választ a felsorolt lehetőségek közül.
              

Kövessen minket a Facebookon is!