Petőfi születésének hagyományköre – 2.
Borítókép: Petőfi Sándor – Wikipedia – Petőfi Album, A Pesti Napló kiadása
Petőfi rendkívüli születése
A magyar népi hiedelemvilágban a Kárpát-medence egyes archaikus népi kultúrájú vidékein, különösen a keleti magyar nyelvterületen a legutóbbi időkig általános volt az a képzet, hogy az újszülött sorsa eleve elrendelt, amelyről a születés pillanatában sorsasszonyok (három párka, urszita, tündér) nyilatkoznak. Ez az antik (görög-római) mitológiában gyökerező hiedelem különösen a balkáni népek folklórjában terjedt el, és valószínűleg e déli irányba mutató interetnikus kapcsolatok révén vált részévé a Petőfi-mondakörnek is. A Vasárnapi Lapok című újság egy 1880. évi számában e hagyomány már kevésbé mitikus kontextusban szerepel: a költő édesanyjának még lány korában egy javasasszony jövendölte meg, hogy „nagyelméjű fia lesz; olyan fiat fog szülni, amelyik előtt ő maga is le fog hajolni, s Petrovicsné ennek a jóslatnak hitt is”. Hogy hasonló – álom általi – jóslatokban Petőfi is hitt, arra a Jövendölés című költeményében ő maga is utalt, megjövendölvén korán bekövetkező halálát és nevének továbbélését. Mint azt a költő az 1843 elején született vers utolsó strófájában írta: „Anyám, az álmok nem hazudnak; / Takarjon bár a szemfödél: / Dicső neve költőm fiadnak, / Anyám, soká, örökkön él.”
A fentebb részletezett történelmi hagyományok a megjövendölt dicsőség motívumán kívül egyéb néphitelemekkel is kiegészülnek. Kiskőrösön említették a 20. század közepén a folklórgyűjtőnek, hogy Petőfi szerencsegyerek volt, mert éppen szilveszterkor született. Ugyancsak Kiskőrösön hallotta 1947-ben Aukner Tibor Dukáti László hatvanöt éves tímártól azt a középkori szentek kapcsán is ismert legendás hagyományt, miszerint születésekor a község harangjai maguktól szólaltak meg: „Azt mesélte nagyanyám, hogy mikor Petőfi megszületett, megszólaltak a harangok, hát az is mutatja, hogy nagy ember vót, mindenki szerette…”
Petőfi Sándor keresztelőkancsója
A megszületett gyermek különleges voltát jelezték mindazok a testi jegyek is, amelyekből a szemtanúk a majdani poéta táltosi mivoltára következtettek. Erre a nemzetközi folklór motívumindexe is számos példát szolgáltat (Stith Thompson: Motif-Index of Folk-Literature: D170.0.11. Magic knowledge of poet; T540. Miraculous birth), amiből kitűnik az, hogy e sok tekintetben jellegzetesnek tűnő magyar tradíció régi hagyományként egy szélesebb kulturális kontextusba illeszkedik. Egy rábaközi monda szerint Petőfi foggal született, amelyet azonban az édesanyja titkolni akart, de a szülésnél segédkező asszonyok is megpillantották az ínyén a kis fehérséget. Az egyik rokon asszony meg is jegyezte az édesanyának, hogy: „Ebből a gyerekből nagy ember lesz, mert táltosnak született!”
Az erdélyi Petőfi-hagyományok még ennél is tovább mennek: Segesvár környékén és a székelyföldi Gyergyóban egyaránt úgy vélték, hogy a költő nem csupán foggal (fölös csonttal) született, hanem különleges mivoltát dupla fogsora jelezte. Mint ahogyan azt a küküllősárdi magyarok még a 21. század elején is egybehangzóan tanúsították, a holttestét is ez alapján tudták azonosítani a segesvári csatatér közelében: „Hát én úgy hallottam, hogy Fehéregyházán lőtték meg, hát azért állították föl oda a szobrot. S akkor meglőve eljött, s itt Héjjasfalván egy öreg bébútatta a disznyópajta alá. S ott halt meg. Osztán ott megkapták, a fogáér’ ismerték meg, hogy Petőfi.”
„Itt Fehéregyházán lőtték meg. Aszongyák, hogy Fehéregyházán egy disznyópajta alatt kapták meg. Dupla fogai vótak, dupla fogsora. Dupla sor foga vót. S arról ismerték meg. Nekem nagyapám így beszélte el.”
E hagyomány alapja a táltos- és garabonciás-hiedelemkör vonatkozó folklórszövegein kívül bizonyára Petőfi úgynevezett „farkasfoga”, azaz valamelyest rendellenesen nőtt bal felső szemfoga volt. A költő e különös testi jegyéről már közeli barátai és kortársai (Jókai Mór, Egressy Ákos, Sárkány Sámuel stb.) is többször megemlékeztek, s mint azt Jókai írta Petőfire emlékezve a Budapesti Hírlap 1902. évi 4. számában ‒ e szabálytalanul nőtt fog groteszk, gunyoros jelleget kölcsönzött a nevetésének.
Magyar Zoltán
