Sport 2023. szeptember 17. 12:00

Küzdelmes mérkőzésen sikerült legyőzni a Lajosmizsét

Küzdelmes mérkőzésen sikerült legyőzni a Lajosmizsét
Lajosmizsére látogatott a Kiskunfélegyháza a vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában. A hazaiak jól kezdték a bajnokságot, mert öt forduló után a harmadik helyen álltak, míg a csapatunk a nyolcadikon. Igaz, mi két mérkőzéssel kevesebbet játszottunk.

Mind a két szakvezető azt nyilatkozta a találkozó előtt, hogy nehéz mérkőzésre számít, de mind a kettő reménykedett abban, hogy feléjük billen majd a mérleg nyelve. A labdarúgásban azonban nem nyerhet mind a két csapat, csak az egyik, vagy pontosztozkodás történik.

Már a találkozó elején kirajzolódott az, hogy jó mérkőzésre lesz kilátás. Az első igazi nagy helyzetet a Kiskunfélegyháza hagyta ki, amikor is Erős Gergő távoli bombáját a kapu fölé tudta ütni Kis Csaba. A szögletet követően ismét a hazai hálóőrnek kellett bizonyítani, amikor is Urbán lövését hárította. Továbbra is a Félegyháza volt mezőnyfölényben. A 15. percben Huszka lövése a kapufát találta telibe. Öt perccel később Erős bizonyította azt, hogy könnyebb a kapufát eltalálni, mint a nagykapuba belőni a labdát. A hazaiaknál Halasi lövését ártalmatlanította Nagy Szabolcs. Válaszként Huszka kapott Vén Balázstól egy keresztlabdát, amit kapásból lőtt kapura, de Kis ezúttal is résen volt.

Bár az első játékrészben a Kiskunfélegyháza birtokolta többet a labdát, azért a Lajosmizsének is akadtak helyzeteik. A második félidőben bizonyították is, hogy nem adják könnyen a bőrüket, de igazi nagy helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Orlov Ambrus két alkalommal is próbálkozott, de mind a kétszer eredménytelen maradt. Már úgy tűnt, hogy ezen a mérkőzésen egyik csapat sem talál a másik kapujába, de végül is nem így történt. A 84. percben szabadrúgáshoz jutott a Kiskunfélegyháza, amit Ábel végzett el. Csavart labdájába Urbán tette bele a lábán, ahonnan a lajosmizsei kapuba jutott a labda, 0–1. A hátralévő időben, ahogyan az lenni szokott, a vesztes fél mindent megpróbált tenni annak érdekében, hogy legalább az egyik pontot otthon tartsa, de ez nem sikerült.

Mind a két csapat kitett magáért ezen a találkozón. Attól függetlenül, hogy csak egy gól esett, élvezetes, jó volt a játék, amihez mind a két fél hozzájárult. Az biztos, hogy a Lajosmizse otthonában kevés csapatnak lesz majd arra lehetősége, hogy három ponttal térjen haza. Ez most a Kiskunfélegyházának sikerült, így ezzel a győzelmével feljött a tabella negyedik helyére. Igaz, a Hírös-ÉP, a Kecel, a Kiskőrös és az Akasztó csak ma, vasárnap játszik. 

Lajosmizsei VLC–Kiskunfélegyháza: 0 – 1 (0 – 0)

Lajosmizse, vezette: Biber Tamás (Berger Tibor, Balogh Bence)

Lajosmizse: Kis Cs. – Sallai, Fekete A., Orlov L., Borsos (Fekete D. 87.), Halasi (Palotai 80.), Peres, Kiss L. (Tarnóczki 64.), Kovács P., Bán (Szeibert 59.), Orlov A.
Vezetőedző: Árva Zsolt.

Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Vén, Szűcs, Magony, Erős (Kőrös 91.), Oroszi (Szabó D. 71.), Nagy V., Urbán, Szabó P. (Nagy D. 71.), Huszka (Ábel 80.), Molnár.
Vezetőedző: Némedi Norbert.

Gólszerző: Urbán, a 84. percben.
            

Kövessen minket a Facebookon is!