Sport 2014. december 6. 20:40

A szív és a küzdeni tudás diadala (videóval)

Képgaléria
Parádés játékkal bravúros győzelmet aratott az NBII-es kézilabda bajnokság őszi zárófordulójában a Kiskunfélegyházi HTK. Az együttes a még veretlen, listavezető Törökszentmiklósi Székácsot múlta felül 35-33-ra. A magas színvonalú, pörgős találkozón végig a félegyházi csapat vezetett és az utolsó percekben hármas emberhátrányban sem engedte ki a kezéből a győzelmet.

A december 6-án megrendezett idei utolsó mérkőzésre sok szurkoló kilátogatott a félegyházi sportcsarnokban. Az alkalomhoz illően a speaker és a hangulatfelelős Silverstep Tánc Stúdió tagjai is Mikulás ruhába öltöztek.

 

A rangadó előtt a negyedik helyen álló félegyháziakat és az éllovas Törökszentmiklóst mindössze 3 pont választotta el egymástól, így egy győzelem sokat érhetett a KHTK számára.

A mérkőzést fej-fej mellett kezdték a csapatok. Bő tíz percet követően 6-6-ot mutatott az eredményjelző tábla.

 

Ezt követően magukhoz ragadták az irányítást a félegyháziak. Előbb 10-7-re, majd 12-9-re elhúztak ellenfelüktől.

A kapuban Prezenczki István kiváló formában védett, több bravúrt is bemutatott.

A félidő hajrájában tovább nőtt a hazaiak előnye. Az utolsó másodpercekben Csőke Ákos talált be, aminek köszönhetően 15-11-es állással fordultak a felek. (15-11)

 

A második félidőt ott folytatta a KHTK, ahol az elsőt abbahagyta. Gyorsan és jól járatták a labdát. A betöréseik mellett Ignácz Vilmos átlövéseivel sem tudtak mit kezdeni a vendégek.

Bő tíz perc elteltével a félegyháziak játéka megakadt, ekkor Prezenczki István is elbizonytalanodott a kapuban. (23-22)

A rövid ideig tartó hullámvölgyet végül átvészelte a KHTK és az utolsó tíz percnek ötgólos előnnyel vághatott neki. (30-25)

A hajrában mindkét csapat mozgósította utolsó erőtartalékait. A feszült végjátékban a félegyháziak hármas emberhátrányban őrizték meg előnyüket és nyerték meg a mérkőzést. (35-33)

 

 

A vendég törökszentmiklósiak a 11. fordulóban szenvedték el első vereségüket és a győzelemmel egy pontra megközelítette őket a Kiskunfélegyházi HTK. 

 

NBII férfi felnőtt Délkelet 11. ford. /Őszi záró/

2014. december 6. /félegyházi sportcsarnok/

Kiskunfélegyházi HTK (4.)- Törökszentmiklósi Székács (1.) (15-11) 35-33

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!