Pályaorientációs napot tartottak a Józsefben
A pályaorientációs nap célja, hogy a diákok élményszerű formában ismerjék meg a félegyházi középiskolákat, és betekintést kapjanak a városban tanulható szakmák kínálatába. A programba nemcsak a végzős évfolyamot, hanem már az ötödikeseket is bevonják, így a diákoknak 8. osztályos korukra határozottabb elképzelésük lesz a továbbtanulásról.
Az idei évben a félegyházi középfokú közoktatási intézmények mellett olyan helyi szervezetek is megjelentek, amelyek valamely szakmához szorosan kapcsolódó tevékenységet végeznek.
A forgószínpadszerűen lebonyolított eseményen a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégium, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum, a Móra Ferenc Gimnázium és a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium mutatta be képzési kínálatát. Az oktatási intézmények mellett a különböző szakmákhoz kapcsolódó helyi szervezetek képviselői is megjelentek, így például a Kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda, a városi rendőrkapitányság és a Nor-Bike kerékpárszerviz.
A fiatalokat interaktív, játékos feladatokkal, szimulátorokkal és érdekes előadásokkal várták az egyes helyszíneken. A mezőgazdasági iskola például kóstolóval és kalácsfonással kedveskedett, míg a Constantinum iskola sportfeladatokkal és önvédelmi bemutatóval várta az érdeklődőket. A Kossuth iskolánál bárki kipróbálhatta a festést, mázolást, esztergálást, csiszolást, szabást, varrást, hajfonást, masnikészítést, csecsemőápolást, sőt, a vállalkozó kedvű fiúk egy szimulátor segítségével a hegesztés alapjait is elsajátíthatták. A PG standjánál az érdeklődő fiatalok kezükbe vehették az iskola diákjai által készített esztergált fémtermékeket, és kipróbálhattak két interaktív robotot is. A Móra Ferenc Gimnázium videófilmeken keresztül mutatta be, milyen élet vár azokra a diákokra, akik az intézményüket választják. A Közgé az egyes korosztályok életkori sajátosságainak megfelelő játékokon keresztül varázsolta el a diákokat. Lajos Norbert a kerékpárszerelés rejtelmeibe vezette be a fiatalokat.
Az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai különböző élményszerű feladatokkal készültek. A legkisebbekkel a táplálkozási piramisról beszélgettek, a nagyobbak figyelmét az alkohol- és drogfogyasztás káros hatásaira hívták fel, és elsősegélynyújtási szituációkat mutattak be nekik. A helyi rendőrkapitányság standjánál a diákok felpróbálhatták az egyenruhákat, felszereléseket és egy részegszemüveget, sőt, még a bilincselés technikáját is kipróbálhatták.
A fiatalok az élmények mellé tájékoztató kiadványokat is kaptak, amelyek részletesen bemutatják az egyes iskolák képzési kínálatát és nyílt napjaikat.
A rendezvény sikerét az a közvetlen közeg, hangulat nyújtotta, amelyet a középiskolák pedagógusai és az iskola volt tanulói teremtettek a józsefes diákoknak ezen a délelőttön.
A rendezvényt támogatták: Balázs Dóra, Balázs Fanni és Rácz Robinetta szülei, a Fornetti Kft. és a Hazai Market Kft Spar Francishe Partner.
G. E.
Fotó: Fantoly Márton