Program 2023. október 19. 17:00

Legyél fény az éjszakában! Te is!

Legyél fény az éjszakában! Te is!
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság és a Városi Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében második alkalommal várják a futni és kerékpározni vágyókat a Legyél fény az éjszakában! elnevezésű, figyelemfelhívó eseményére október 21-én, szombaton – tudtuk meg Fekete-Setény Tamara rendőr zászlóstól, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság balesetmegelőzési előadójától.

A rendőr zászlós elmondta, hogy a Petőfi-térről induló esemény célja most is, hogy a kerékpárosok és futók felhívják a figyelmet magukra, ahol a cél, hogy különböző világító eszközök segítségével demonstrálják, hogy mennyire fontos, hogy a közlekedésben részvevő járművek számára láthatóak legyenek. Így történt már az előző évben is, sokan karácsonyfaledekkel kivilágítva futottak és kerékpároztak, igazi fényes esemény volt.

Megtudtuk, hogy idén kibővítették a programot, hiszen 16 órától BikeSafe, vagyis ingyenes kerékpár-regisztráció lesz a helyszínen, valamint biztonságiöv-szimulátorral is készülnek. A Nor-bike Kft. és a Bringabarát Kerékpárbolt is jelen lesz, és ajándékokkal várja az érdeklődőket. A kisebbekre is gondoltak az önkormányzat jóvoltából, hajfonás és csillámtetoválás is rendelkezésre áll majd.



3,5 kilométeres távon halad majd a kivilágított menet, a rajtra 17:30-kor kerül sor. Regisztrálni lehet a [email protected] email címen, az első 50 regisztráló ajándékban részesül.

Tamara elmondta, hogy nagyon hálásak a segítségért, kiemelve a Dél-100 Kft. és a Fornetti Kft. felajánlását.

Z. A.
     

Kövessen minket a Facebookon is!