Sport 2023. október 18. 17:00

Sikeres világbajnokságot rendezett Kiskunfélegyháza

Képgaléria
Sikeres világbajnokságot rendezett Kiskunfélegyháza
Egy hétig tartott az erőemelő világbajnokság Kiskunfélegyházán, amelyen harmincegy ország 944 versenyzője vett részt. A visszajelzések alapján kitűnően sikerült a verseny.

Nem kis munkát végzett Patyi Zoltán főszervező és csapata, akik már nem először rendeztek nemzetközi erőemelő versenyt. Ezúttal viszont világbajnokságon kellett bizonyítaniuk, és bizonyítottak is. Egy héten keresztül magas fokon teljesítettek, mindenki megelégedésére. – Mindent összevetve, fantasztikus élmény volt a világbajnokság, annak ellenére is, hogy rengeteg munkával járt, de ebben a munkában nagyon sok élményt szereztünk, nemcsak én, hanem a csapat is, akikkel együtt dolgoztunk. Mindenkinek meg volt a maga feladata, és mindenki tudta a dolgát. Ezért köszönet jár mindenkinek. Hatalmas munkát végeztek a lapozók, akik mindennap több tonnát emeltek fel, mondta Patyi Zoltán.

Értékelve az egyhetes időszakot, a sportolók véleménye és a nemzetközi vezetők visszajelzése alapján a GPC-nél ez volt az eddigi legjobban megszervezett verseny. Az igényeket teljes mértékig ki tudták elégíteni, és azt a választ kapták, hogy minden téren ez volt az eddigi legjobb megrendezett erőemelő világbajnokság, amit Lee Marshall, a világszövetség elnöke is hangsúlyozott.

A versenyen nemcsak férfiak, de nők is színpadra léptek az arányuk hetven, illetve harminc százalék volt. Távoli földrészekről is érkeztek versenyzők, mint például Dél-Amerikából, onnan is Brazíliából, Afrikából, vagy éppen Ausztráliából. A legidősebb versenyző kilencvenéves volt, ő pedig nem más, mint a magyar dr. Keszthelyi Csaba. A legfiatalabb pedig 14 éves, mert annál ifjabbak nem indulhattak a versenyen, ők viszont többen is voltak. Az egy hét alatt nagyon sok világcsúcsot állítottak fel a versenyzők. Ezt talán annak is köszönhető, hogy mind a sportág, mind pedig a sportolók, erőnlétileg nagyon sokat fejlődtek az elmúlt évekhez képest.

– A statisztikai adatok alapján fekvenyomásban döntötték meg a legtöbb világcsúcsot. Ezt azért tudom, mert itt egy kicsit, éppen a világcsúcsok miatt, megcsúsztunk. A csúcsdöntés után ugyanis minden versenyzőnek meg kell mutatnia a bírónak, hogy az öve párnázott-e, van-e benne valamilyen tartószivacs vagy vas a derekánál, ami elősegíti a gerinc megtámasztását. A csuklószorítónál is ugyanez a helyzet, azt is le kellett venni és megmutatni. A verseny megkezdése előtt minden olyan versenyzőnek, aki csúcskísérletet jelentett be, meg kellett mutatni, hogy az övében és a csuklószorítójában ott van-e GPC logója. Amennyiben nem lett volna ott, akkor elvették volna a világcsúcsát, hangsúlyozta a főszervező.

Patyi Zoltán elmondta még, hogy a szakemberek szerint tizenhat év alatt nem ajánlatos a nagy súlyokat emelgetni. Főleg a fekvenyomás az, amitől óvják a fiatalokat. Ott ugyanis a tüdőre, illetve a más szervekre is kihat a nyomás. Éppen ezért nem ajánlatos egy tizennégy éves gyereknek, hogy ezzel foglalkozzon. Ugyanez vonatkozik a guggolásra is. Egyébként ezekben a számokban nem is indultak fiatalok, csak felhúzásban. Ez utóbbi annyiból másabb, hogy nem úgy hatnak a súlyok a szervezetre, mint fekvenyomásban, ott ugyanis kifelé húzza magát a sportoló.
                      

Kövessen minket a Facebookon is!