Sport 2014. december 8. 17:30

Eseményekben gazdagon telt a hétvége a birkózóknak

Képgaléria
Eseményekben gazdagon telt a hétvége a birkózóknak
A december 5-i edzést személyesen megtisztelte jelenlétével a világ egyik legnépszerűbb személyisége. A Mikulás látogatta meg a Kiskunfélegyházi Vasas TK csapatát, aki ugyan tornazsákot nem vitt magával, de volt egy olyan zsákja, aminek a gyerekek sokkal jobban örült. Mindenki kapott valamilyen finomságot, miután elmondott egy szép verset, mondókát, vagy éppen bemutatott egy ügyesen végrehajtott birkózófogást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

December 6-án tizenkét fő Bócsára utazott, ahol szintén megjelent a Mikulás, hogy a róla elnevezett versenyen láthassa a fiatal tehetségeket. Láthatott is sokat, mert még Szarajevóból és a Vajdaságból is jöttek versenyzők a hazaiakon kívül.

 

A félegyháziak közül kiváló eredményt ért el két petőfiszállási legény: Makra Benjámin 18 kg, és Borto Dominik 35 kg-ban szerzett aranyérmet.

Szintén aranyérmes lett Czibolya Milán 69 kg-ban és Bátyai Dorián 45 kg-os súlycsoportban.

Ezüstérmet nyert Hederics Zsombor a 35 kg-osok között, ugyanitt a bronzérmet Karádi Roland érdemelte ki. Negyedik helyen végzett Nemes László a 69 kg-ban és a 25 kg-os Varga Bernadett Napsugár is ötödik tudott lenni a fiúk között.

 

 

December 6-án és 7-én 36 magyar birkózó hölgy lépett szőnyegre a lengyelországi Czarny Bor nevű városban, hogy felmérjék tudásukat a többi 14 ország versenyzői között.

Két félegyházi lányt ért az a megtiszteltetés, hogy elutazhattak a delegációval. Nem ért el helyezést, de értékes győzelmet azért aratott Csernus Kitti az 56 kg-osok között. Az 52 kg-ban szereplő Rekedt-Nagy Rékának viszont sikerült a dobogó harmadik fokára felkapaszkodnia. Mindkettejüknek ez az első jelentősebb nemzetközi fellépésük, nekik a rutinszerzés a legfontosabb feladat, bár Rékának a szumóban elért eredményei tiszteletre méltóak.

 

Edzők: Ván Jenő, Szabó József és Kelemen András

 

December 5-én este tartotta a Magyar Birkózó Szövetség a hagyományos, „Karácsonyi Party” elnevezésű rendezvényét, ahol ünnepélyes keretek között búcsúztatták el az elmúlt esztendőt, megemlékezve a legnagyobb sikerekről és díjazták a sikeres versenyzőket és az abban közreműködőket.

A Kiskunfélegyházán végzett munka elismeréseként az egyesület egyik edzője, Szabó József a „BIRKÓZÓK NEVELÉSÉÉRT” díjat kapta, melyet a szövetség elnöke, dr. Hegedűs Csaba és igazgatója, Gáspár Tamás olimpiai és világbajnokok adtak át.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!