Évet zártak a nyugdíjas vöröskeresztesek
Hatalmas öleléssel és egy képzőművészeti alkotással köszönte meg Mindszenti Lászlóné elnök a Vöröskeresztes Nyugdíjas Klub eddigi vezetőjének, Fekete Pálné Rózsikának munkáját. A klub évzáró rendezvényén Mészáros Jánosné gazdasági vezetőt is egy szép grafikával köszöntötték. A közösség mindkét vezetője családi és egészségügyi okok miatt mondott le tisztségéről. A klubtól azonban nem válnak el, jelenlétükkel, tapasztalatukkal továbbra is segítik a munkát.
A Vöröskeresztes Nyugdíjas Klub jövőre ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Alapító tagjai voltak a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének. Az önkéntesek munkáját Juhász István elnök köszönte meg. Az összejövetelen a jövő évi programok is megfogalmazódtak. E szerint 2015-ben is megemlékeznek a nőnapról, a szülők- és idősek világnapjáról, ismeretterjesztő előadásokat, névnapi és születésnapi összejöveteleket tartanak. A legnagyobb rendezvényre május 11-én a Vöröskereszt Világnapjához kapcsolódóan kerül sor. Ekkor ünneplik megalakulásuk 30. évfordulóját egy műsoros rendezvény és mulatság keretében. s-r