Gazdaság 2023. november 12. 18:00

Újabb 100 milliárd érkezik a vármegyébe: Bács-Kiskun az élvonalban

Újabb 100 milliárd érkezik a vármegyébe: Bács-Kiskun az élvonalban
Bács-Kiskun vármegye az idén záruló TOP-beruházások és a már elindult TOP Plusz projektek megvalósítása tekintetében is első helyen áll országosan – mondta el Szabó Csaba, a Miniszterelnökség főosztályvezetője. A tiszakécskei Barack Hotelben pénteken folytatódott a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által szervezett polgármesteri találkozó.

A TOP projektek megvalósítása tekintetében Bács-Kiskun első helyen áll – emelte ki előadásában Szabó Csaba. Felhívta a településvezetők figyelmét arra, hogy a még folyamatban lévő TOP beruházások kivitelezésének december 31-éig le kell zárulnia, illetve március 31-éig fenntartásba kell adni a projekteket – ellenkező esetben a támogatási összeget vissza kell fizetni.  



A főosztályvezető kiemelte, hogy a már elindult TOP Plusz programban újabb 107 milliárd forint áll Bács-Kiskun rendelkezésére. Ebből 36 milliárd forintnyi összegről már döntés született, 25 milliárd forintnyi forrás pedig döntési csatornában van. Bács-Kiskun ezen a téren is az elsők között szerepel: már két TOP Plusz projekt is száz százalékban megvalósult – erre országosan egyetlen másik vármegyében van csak példa.



A kisvárosoké a jövő – fogalmazott dr. Piskóti István professzor, a Miskolci Egyetem tanszékvezetője, aki a helymarketing fontosságáról tartott előadást. Mint elmondta, felmérések alapján egyértelmű, hogy a közszolgáltatásokat nyújtó kistelepülések lakóhely szempontjából egyre inkább alternatívát jelentenek a nagyvárosokkal szemben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ehhez „ki kell találni” a településeket, hogyan válnak élhetővé és vonzóvá nemcsak a lakosság, de az odalátogatók számára is.

Piskóti professzor Szikszó település példáján keresztül mutatta be a helymarketing fontosságát. A Miskolc melletti település ipari profilját átformálták egy helyi identitásában erős, népszerű turisztikai szolgáltatásokat (egészségturizmus, borgasztronómia vagy éppen e-sport aréna építése) nyújtó kisvárossá.

A polgármesterek szakmai fórumának második napján ezen kívül Papp Zsolt György, a közös agrárpolitika végrehajtásért felelős államtitkár válaszolt a településvezetők kérdéseire. A résztvevők továbbá hallhattak a területfejlesztés, illetve a vasútfejlesztés aktualitásáról, a storytelling (magyarul történetmesélés) fontosságáról a kommunikációban, valamint a vármegyei fi200 Marketing Klub tevékenységéről.
                     

Kövessen minket a Facebookon is!