Helyi hírek 2023. november 19. 12:00

Titkok a levéltárból – Dr. Dobos Ferenc tanácselnökről

Titkok a levéltárból – Dr. Dobos Ferenc tanácselnökről
Félegyháza 1743-as újratelepítésétől napjainkig tartó több mint két és fél évszázados történelme alatt számos városvezető teljesített itt szolgálatot, de egyikük sem állt megszakítás nélkül olyan hosszan, három évtizedig a település élén, mint a szocialista korszakban dr. Dobos Ferenc tanácselnök.

Dobos Ferenc 1925. április 30-án született Kiskunfélegyházán, édesanyját Rádi Erzsébetnek, édesapját Dobos Jánosnak hívták. A fennmaradt dokumentumok szerint a kereskedőtanoncok helyi iskolájába járt, az 1942/43-as tanévben harmadéves fűszerestanuló volt, gyakorlati idejét Szana József fűszerkereskedő mellett töltötte. 1948 decemberétől kereskedőként, 1951-től az Iparitanuló Intézet oktatójaként dolgozott. 1954-ben megválasztották a Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökhelyettesévé. Bár 1956 őszén a Forradalmi Bizottság felmentette tisztségéből, később a VT VB megerősítette hivatalában, és hatályon kívül helyezte a Nemzeti Tanács felmondó határozatát. 1957 májusától megbízott, majd októbertől megválasztott vb-elnök lett.



Az 1970-es évek elején megváltozott az általa viselt tisztség elnevezése, ettől kezdve nyugdíjba vonulásáig Kiskunfélegyháza város tanácselnökeként működött. Aktív közéleti tevékenységet folytatott, tagja volt a Megyei Tanácsnak és a Városi Pártbizottságnak is. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1972-ben megkapta a Munka Érdemrend ezüst, 1978-ban arany fokozatát, 1974-ben a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója lett, 1985-ben a Közbiztonsági Érem arany fokozatával jutalmazták, emellett többször kapott Honvédelmi Érdemérmet. Kiskunfélegyháza érdekében kifejtett, több évtizedes eredményes tevékenységéért 1987-ben a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Április Negyedike Érdeméremmel tüntette ki, a várostól pedig 1988-ban Pro Urbe-díjat kapott. 1987 végén ment nyugdíjba, de a városi és a megyei tanácsoknak még aktív tagja maradt. 1992-ben még Félegyházán élt, ezt követően költözött Szegedre, ahol 2012. május 9-én hunyt el.



Dr. Dobos Ferenc működésének, hosszú pályafutásának a város életére gyakorolt hatását eddig még senki nem vizsgálta, városvezetői szerepének történelmi megítélése még várat magára. Az mindenesetre tény, hogy Félegyháza szocialista kori története, a városkép akkori alakulása elválaszthatatlanul összeforrott személyével.

Kőfalviné Ónodi Márta
                        

Kövessen minket a Facebookon is!