• Kezdőlap
  • Hírek
  • Gazdaság
  • Védő- és megfigyelési körzetet rendeltek el Kiskunfélegyháza környékén madárinfluenza miatt
Gazdaság 2023. november 15. 18:00 Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

Védő- és megfigyelési körzetet rendeltek el Kiskunfélegyháza környékén madárinfluenza miatt

Védő- és megfigyelési körzetet rendeltek el Kiskunfélegyháza környékén madárinfluenza miatt
Hat helyszínen megfigyelési, három településen pedig védőkörzetet jelöltek ki a kormányhivatal szakemberei. A felügyeleti (megfigyelési) körzetet az alábbi településekre kiterjedően állapították meg: Bugac, Gátér, Jászszentlászló, Kiskunfélegyháza, Pálmonostora, Petőfiszállás. A település határán a fő közlekedési utakon „Madárinfluenza felügyeleti (megfigyelési) körzet” feliratú táblát helyeztek ki.

Borítókép: MTI

A védőkörzetbe tartozó baromfitartó gazdaságokra és háztáji udvarokra az alábbi intézkedések érvényesek: 


A védőkörzetben elhelyezkedő gazdaságokban minden baromfiállományt és egyéb, fogságban tartott szárnyast a gazdaság/udvar kijelölt épületében zártan kell tartani. Amennyiben ez nem megoldható, vagy az állatok jólétét veszélyeztetné, azokat a gazdaság valamely más helyén kell elkülöníteni, úgy, hogy ne érintkezhessenek a gazdaságban található többi baromfiállományaival vagy más, fogságban tartott madarakkal, továbbá a vadon élő madarakkal.

A baromfiállományokat fajonként, hasznosítási irányonként és korcsoportonként számba kell venni.

A gazdaságok be-és kijáratánál járművek és személyek fertőtlenítésére alkalmas eszközt és fertőtlenítőszert kell elhelyezni.

A baromfitartó gazdaságokkal érintkezett bármilyen eszközt, járművet, beleértve a gazdaságba belépő vagy onnan távozó személyek járműveit is, haladéktalanul takarítani, fertőtleníteni kell. A személy- és gépjárműforgalmat lehetőség szerint minimalizálni kell.

A baromfi vagy más, fogságban tartott madarak, valamint a hús, takarmány, trágya, hígtárgya és alom, és minden más, vírussal történt fertőzésre gyanús dolog vagy anyag szállítására használt járművet és eszközt a használatuk után azonnal takarítási, fertőtlenítési eljárásnak kell alávetni.

A gazdaságba be- vagy onnan kilépő személyeknek be kell tartaniuk a madárinfluenza terjedésének megakadályozását célzó járványvédelmi intézkedéseket, különös tekintettel az alábbiakat:

– öltözet cseréje a gazdaságban tartózkodásra, vagy teljes egyszer-használatos vagy fertőtleníthető védőruházat viselése,

– a gazdaság bejáratában kéz- és lábfertőtlenítés,

– a látogatási naplóba a gazdaságba belépő minden személy adatainak bejegyzése.

A védőkörzetben lévő gazdaságból tilos a baromfi vagy más madarak tartásából származó használt alom, trágya, hígtrágya kivitele, szétszórása. Ez alól a hatóság engedélyezheti azonban a trágya vagy hígtrágya kijelölt telepre történő szállítását a madárinfluenza vírusának ártalmatlanítását szolgáló kezelés vagy későbbi kezelés célját szolgáló köztes tárolás céljából.

A védőkörzetben tilos a baromfi vagy más, fogságban tartott madarak vásárainak, piacainak, kiállításainak, vagy egyéb csoportos bemutatásának, versenyének a rendezése, továbbá tilos a baromfi, vagy más fogságban tartott madarak vadállomány újratelepítése céljából történő szabadon engedése.

Az érintett területek 
IDE kattintva érhetőek el.

Továbbá november 15-én Bács-Kiskun vármegyében alacsony patogenitású madárinfluenza (LPAI) miatt korlátozás alatt álló körzetet rendeltek el az alábbi GPS koordinátákkal megjelölt állattartó telep 1 km-es körzetében: Bócsa GPS: 46.607500, 19.475000.

                       

Kövessen minket a Facebookon is!