Magyarország–Anglia: 6 – 3
Borítókép: az Aranycsapat
Fotó: Fortepan – Erky-Nagy Tibor
Az Aranycsapat, amely 1950 júniusa óta őrizte veretlenségét, az 1952-es helsinki olimpián szerzett aranyérem, majd az 1953-as közép-európai bajnokság megnyerése után egyértelműen a világ legjobb alakulatai közé lépett, ennek következtében pedig úgy az ország vezetése, mint a közvélemény azt várta, hogy a közelgő, 1954. évi világbajnokságon is diadalt arat.
Az angol-magyar mérkőzés hivatalos műsorfüzetének borítója
Fotó: Puskás Intézet
Sebes Gusztáv a nemzeti tizenegy felkészítése érdekében még Helsinkiben megszervezte az angolok elleni barátságos mérkőzést, amit a Rákosi Mátyás-féle pártvezetés először aggályokkal fogadott, ám az összecsapásban rejlő propagandalehetőségek miatt végül mégis beleegyezett az Aranycsapat londoni utazásába.
Az angol válogatott a legendás Wembley Stadionban fogadta Puskásékat, ahol az „évszázad mérkőzésére” 1953. november 25-én több mint százezren voltak kíváncsiak. Bár a Walter Winterbottom által menedzselt csapat tisztában volt az Aranycsapat képességeivel, a hírek szerint az angolok nem sokat aggódtak a magyarok elleni meccs miatt; bizonyára úgy gondolták, hogy ha 90 év alatt egyetlen olyan válogatott sem tudott győzedelmeskedni a szigetországban, amelyik a brit szigeteken kívülről, a kontinensről érkezett, miért éppen egy ilyen kicsi ország esetében lenne ez másként?
További érdekesség, hogy a már említett hivatalos műsorfüzeten kívül ,egy úgynevezett „kalóz” programfüzet is ismert, amely igazi ritkaságnak számított és csupán a kezdőcsapatokat mutatta be
Fotó: Puskás Intézet
Aztán persze a történelem úgy hozta, hogy a mérkőzés messze nem a szigetországi várakozások szerint alakult, hiszen a kezdés után alig telt el 45 másodperc, és Hidegkuti Nándor zseniális lövése nyomán Gil Merrick kapusnak már a háta mögül kellett kihalásznia a labdát; 1 – 0 arányban vezettek tehát a mieink. A 13. percben Jackie Sewell egalizált, így az angolok egy picit fellélegezhettek, a 20. percben azonban ismét jött Hidegkuti, és visszaszerezte a vezetést a magyarok számára. Ezután felgyorsultak az események, ugyanis négy minutummal később Puskás a legendás visszahúzós cselével 3 – 1-re alakította az eredményt, majd Bozsik szabadrúgásába ért bele szerencsésen, ezzel már kettő találatig jutott.
Az angol-magyar "kalóz" programfüzetének borítója
Fotó: Puskás Intézet
Mortensen szépítő gólja után 4 – 2-es állással vonultak szünetre a felek, 15 perc pihenő után pedig minden ugyanott folytatódott, ahol Leo Horn játékvezető sípja az eseményeket félbeszakította: az 50. percben Bozsik köszönt be Gil Merrick kapujába, három perccel később pedig Hidegkuti Nándor mesterhármasig jutott a Wembley Stadionban, amit az elkövetkező fél évszázadban nem sok vendég játékos tudott megismételni. Ezzel már 6 – 2 volt az állás Magyarország javára, Alf Ramsey 57. percben értékesített büntetője után pedig kialakult a sporttörténeti jelentőségű végeredmény, amely a világnak hatalmas meglepetést, Anglia számára pedig valóságos sokkot okozott.
Az angol-magyar "kalóz" programfüzetének belső lapja
Fotó: Puskás Intézet
A Puskás Ferenc vezette magyar válogatott győzelme ugyanakkor nem csak az eredmény miatt volt történelmi jelentőségű, hanem azért is, mert a Wembleyben mutatott – egyébiránt Sebes Gusztáv által kidolgozott – taktikával az Aranycsapat új utakra vezérelte a világ labdarúgását. Az angolok, akik a hagyományos módon – az úgynevezett WM-formációval – álltak fel, esélytelennek bizonyultak az addig ismeretlen – 4-2-4-es – alakzatban játszó Aranycsapat ellen; Sebes fiai ugyanis villámgyorsan tudtak támadásból védekezésbe, majd visszaváltani, a középpályás sor előrébb és hátrébb elhelyezkedő játékosai segítségével pedig mindkét esetben hatékonyabban tudtak játszani az ellenfélnél.
A Wembleyben mutatott játék Angliában és a világ többi részén is forradalmat eredményezett a labdarúgásban: az Aranycsapat taktikáját Brazíliában meghonosító Guttmann Bélának köszönhetően például a selecao a következő öt világbajnokságon három aranyérmet nyert, Anglia pedig 1966-ban jutott csúcsra a magyaroktól kapott lecke nyomán. Sokan emellett azt vallják, hogy a Cruyff-féle holland válogatott „totális futballja” is Puskásék – vagyis Sebes Gusztáv – taktikájában gyökerezett. A londoni 6 – 3 mégis elsősorban azért vált történelmi jelentőségűvé, mert ez volt az a siker, ami megalapozta az Aranycsapat legendáját, aminek következtében a 11 játékos nevét a világ minden táján fel tudják sorolni a futball rajongói.
Winterbottom legénységének már-már megalázó veresége után természetesen a szigetországi közvélemény revánsot követelt, aminek következtében az angol nemzeti tizenegy 1954 áprilisában Magyarországra utazott. A visszavágó végül még kellemetlenebbnek bizonyult, ugyanis – miként a mérkőzés után elterjedt – „az angolok egy hétre jöttek, és hét egyre mentek”, tehát a Népstadionban nagyobb verést kaptak, mint pár hónappal korábban a Wembleyben. Puskásék újabb imponáló győzelme után úgy tűnt, az Aranycsapatot senki nem fogja megállítani a közelgő svájci világbajnokságon, Vittorio Pozzo fent idézett harmadik jóslata azonban sosem vált valóra, az NSZK ugyanis a „berni csodával” megakadályozta, hogy válogatottunk felüljön a világfutball trónjára – írta cikkében a rubicon.hu.
„Olyan élmény volt ez a mérkőzés, amilyenben nagyon ritkán lehet része egy sportembernek. Már az olimpiai selejtezők során megjósoltam, hogy a magyarok nyerik az olimpiai bajnokságot. Megmondtam, hogy legyőzik Londonban az angolokat és azt is kijelentettem, hogy meg fogják nyerni a világbajnokságot is. Három jóslatom közül kettő már beteljesedett.”
(Vittorio Pozzo, az olasz válogatott akkori szövetségi kapitánya)
A teljes mérkőzés ide kattintva nézhető meg.
Az 1953. november 25-én lejátszott angol-magyar összecsapásnak, az utóbb az évszázad mérkőzéseként híressé vált találkozónak a jegyzőkönyve az MTI archívumából:
Anglia–Magyarország: 3 – 6 (2 – 4)
Wembley Stadion, 105 ezer néző, vezette: Leo Horn (holland)
gólszerzők: Sewell (15.), Mortensen (37.), Ramsey (57., 11-esből), illetve Hidegkuti Nándor (1., 21., 53.), Puskás Ferenc (24., 28.), Bozsik József (50.)
Anglia:
Merrick – Ramsey, Eckersley, Wright, Johnston, Dickinson, Matthews, Taylor, Mortensen, Sewell, Robb
Magyarország:
Grosics (Gellér, 74.) – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor
I. félidő:
1. perc: Bozsik a félpályáról Hidegkutihoz játszott, a középcsatár néhány lépést tett a labdával, elhúzott a hátráló Johnston és Eckersley mellett, majd kisodródva hatalmas lövést küldött a jobb felső sarokba (0 – 1).
15. perc: Dickinson Mortensenhez passzolt, ő az üresen hagyott Sewellt szöktette, s a balösszekötő egyenlített (1 – 1).
21. perc: Czibor beadását Puskás kapta, a balösszekötőt hárman támadták, elesett, de még Hidegkutihoz továbbított, a középcsatár a bal felső sarokba lőtt (1 – 2).
24. perc: szép támadás után Puskás egy hátrahúzós csellel becsapta Wrightot, majd ballal félmagasan lőtt a hálóba (1 – 3).
28. perc: Bozsik 25 méteres szabadrúgást végzett el, a kaputól 12 méterre álló Puskás beletette lábát a labdába, s Merrick csak nézte, amint az a jobb alsó sarokba gurult (1 – 4).
37. perc: Mortensen 12 méteres lövése a jobb alsó sarokba vágódott (2 – 4).
II félidő:
50. perc: Kocsis fejese után a bal kapufán csattant a labda. A kipattanó Bozsikhoz került, ő 25 méterről a jobb felső sarokba bombázott (2 – 5).
53. perc: gyors magyar támadás végén Puskás beívelése után Hidegkuti 12 méterről kapásból lőtte a bal alsó sarokba a labdát (2 – 6).
57. perc: Ramsey 11-ese a bal alsó sarokban kötött ki (3 – 6).
Végezetül álljon itt a legendás londoni mérkőzés névsora, a klasszikus Aranycsapat, mely ebben az összeállításban veretlenségi sorozata alatt mindössze 4 alkalommal lépett – kezdőként – pályára: Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály, Bozsik József, Zakariás József, Budai II. László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.
