Sport 2014. december 11. 10:00

Az Astrás Szabó Boglárkát választották az év női futsalosának

Az Astrás Szabó Boglárkát választották az év női futsalosának
Nem maradt elismerés nélkül az Astra Kiskunfélegyháza HFC-vel NBI-es futsal bajnokságot és Magyar Kupát nyerő Szabó Boglárka idei teljesítménye. A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek idén is leadták voksaikat, mely alapján eldöntötték, hogy kik voltak sportáguk legjobbjai. A futsal szakágban a nőknél Szabó Boglárka 2013 után második alkalommal kapta meg az elismerő címet. A férfiaknál Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu) nyerte a díjat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A futsal-hungary oldalán Szabó Boglárka elmondta:

 

- Nagyon örülök és megtiszteltetés, hogy idén engem választottak meg az év játékosának. Úgy gondolom, hogy remek évet zártunk az Astrával. Büszke vagyok az eredményeinkre és arra, hogy milyen csapattá váltunk. Jó játékos mögött jó csapat áll, jó vezetéssel. Köszönöm az edzőmnek, hogy lehetőséget biztosít arra, hogy a klubon belül futsalozhatunk és a csapatomnak, hogy ezeket a sikereket együtt értük el. Az idei évben sokkal nehezebb dolgunk volt, jóval erősebb lett a bajnokság és a meccsek színvonala is fejlődött. Viccesen mondva ma már nincs könnyű meccs.

 

- Én ennek személy szerint örülök, a női futsal fejlődő képes, kiváló alapanyag arra, hogy valami jót építsünk belőle és ez a mi felelősségünk első sorban. A játékosok feladata, hogy jó meccseket játszanak a vezetőknek más, de a lényeg, hogy egy "házat" építünk. Ezért is nagyon örülök és gratulálok a válogatott mostani tornagyőzelméhez. Jó dolog együtt sikereket elérni, azt kívánom, hogy egyre több ilyen élményünk legyen a jövő évben is.

 

Kövessen minket a Facebookon is!