Kasztel Antal – tanárból juhász, majd bőrműves
– Harmincéves koromig Lakiteleken laktam, besegítettem a családi gazdaság működtetésébe. Az általános iskola elvégzése után a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Ezt követte a Kecskeméti Főiskola, itt kertészmérnöki diplomát szereztem. Volt pár hektár földünk, tyúkokat, kecskéket, nyulakat és szamarat tartottunk, tehát jól jött a megszerzett tudás a gazdaság fejlesztéséhez.
Nagyapja parasztcsaládba született, Antalt megtanította arra, hogyan maradjon egységben a természettel. Amit lehet, megjavít. A bőrtermékek erre kiválóan alkalmasak. Egy-egy elkészített használati tárgy akár évtizedekig kiszolgálhat bennünket, ha odafigyelünk az ápolásukra és a karbantartásukra.
– Az öltözködési stílusa a múlt századot idézi: kalapot hord, pitykegombos mellényt visel és csillogóra kifényesített csizmában jár. Honnan ered a viseletek iránti vonzalma?
– Az apai nagyanyám nagyon szépen varrt. Előbb tanultam meg hímezni, horgolni, mint írni. Kicsi koromtól kezdve érdekeltek a kézműves dolgok. Az öltözködési stílusommal talán mindig kicsit kilógtam a kortársaim közül, számomra a praktikum és az időtállóság sokkal fontosabb volt, mint az irányzatok követése. Főiskolás éveimtől kezdve tagja voltam a Kösöntyű Néptánccsoportnak, ekkor elkezdtem viseleteket varrni, majd az utcára szánt ruháim is ezekből tevődtek össze. Nem is gondolnánk, mennyire kiváló tulajdonsággal bírnak: anyagösszetételük miatt ellenállnak az időjárás viszontagságainak, könnyen szellőznek, télen fűtenek, nyáron hűtenek. A bőrt, mint alapanyagot pont a sokoldalúsága miatt kedvelem.
Antal elmesélte, körülbelül húsz évvel ezelőtt kezdett bőrműveskedni. Folyamatosan kutatja a technikákat, a motívumok eredetét. Vitézi címet kapott hagyományőrzésért, belekerült a lakiteleki értéktárba. A Mezgében tanítva bőrműves szakköröket is szervezett a diákoknak, ebből volt egy közös kiállításunk a Móra Ferenc Művelődési Központban. Évekig csak egy alkotó hobbi volt számára, azonban nemrégiben eldöntötte, hogy ebből szeretne megélni. Így, néhány hete felmondott a gazdaságban, ahol január 1-jétől juhászként dolgozott.
– Hogyan telik a juhászok élete?
– Régen a juhászok tavasszal kihajtották a jószágokat, ősszel pedig vissza a gazdaságba. A kint töltött időszakban a családtagok gondoskodtak róluk. Az állatok körüli munkákat kizárólag kézi erővel oldották meg. Az elmúlt évtizedek alatt sok mindent lehetett gépesíteni, de vannak olyan területek, ahol a mai napig emberi ellátásra van szükség. Gondolok itt az ellések levezetésére, a betegségek kiszűrésére és a gyógykezelésekre. Ez megterhelő fizikailag és mentálisan is, de a nehézségeket kompenzálja a természet nyugalma és közelsége.
– Miért váltott pályát?
– Gyakran 30 kilométernél is többet jártam le egy nap alatt. Mikor visszaértem a szállásra tisztálkodtam, néha olvastam, elintéztem a személyes dolgaimat és igyekeztem gyorsan elaludni, kipihenni magam. A nappal keltem, a tyúkokkal feküdtem. Itt nincs túl sok szabadnap, kemény fizikai és mentális felkészültséget követel ez a munka. Szeretnék kiteljesedni a bőrművességben, illetve nekem is vannak állataim, velük együtt most egy új tanyára költöztem. Négy fejős kecskémet egy bak társasága egészíti ki. Ráadásul a lefejt tejből sajtot készítek. Rajtuk kívül van egy csődöröm, rajta rendszeresen lovaglok, valamint tyúkokat tartok a húsukért és a tojásaikért.
V. B.
Fotó: Fantoly Márton
