Fergeteges kirándulás a Mafilm fóti telephelyén és a TV2 stúdióiban
A pályaművekben témaként szerepelt az online kapcsolatok veszélye, az internetes játékok és az online zaklatás. A város szinte minden középiskolája felállított egy csapatot, akik filmet, fotókat készítettek, néhány költői vénával rendelkező tanuló még verset is írt a témában. (A művek megtalálhatók a facebook safe4you közösségi oldalán.) A szervező alapítvány minden alkotót megjutalmazott.
Négy csapat, 22 fiatal ellátogatott a Mafilm fóti telephelyére, ahol híres filmek díszleteit (pl.: Sorstalanság, Asterix és Obelix) nézték meg, majd a TV2 –nél belestek a kulisszák mögé és „Rising Star” főpróbáját tekintették meg. A többi csapat munkáját értékes számítástechnikai eszközökkel jutalmazta a Natura Hungarica Alapítvány.
A kirándulásért köszönet Schwindl Endrének, aki engedélyeket szerzett ahhoz, hogy a csapat eljusson azokra a helyszínekre, melyek a közönség számára elérhetetlenek. Rosta Ferenc Igazgató Úrnak, aki felajánlotta a gimnázium termeit az alkotói folyamatokra és Szolnoky Tamás Tanár Úrnak, aki mindvégig segítséget nyújtott a szervezéshez!
A kiránduláson a Félegyházi Pékség ízletes péksüteményeit fogyasztották a fiatalok.