Helyi hírek 2023. december 24. 08:00

Ahol heten ülnek az ünnepi asztalnál

Ahol heten ülnek az ünnepi asztalnál
Oroszi Mihály és Orosziné Szakál Ágnes öt csodálatos gyermek szülei: a legidősebb 12, míg a legfiatalabb 9 hónapos. Az édesapa egy kecskeméti forgácsoló üzemben termelési vezető, Ágnes eredetileg varrónő volt, de már főállású anyaként menedzseli a család ügyeit. Jelenleg felnőttképzésen kisgyermekgondozónak tanul.

Az Oroszi család legszívesebben együtt tölti az idejét. Legyen szó közös vacsoráról, kirándulásról, esti meséről, vagy csak egy jó beszélgetésről, ők összegyűlnek a „fészekben” – ahogy hívják a szülői ágyat. Ilyenkor mindenki megoszthatja a napjának történetét, együtt nevetnek, és ha valakinek bátorításra van szüksége, akkor is ott vannak egymásnak.

– Hogyan ismerkedtetek meg?

– 18 éves voltam, amikor a barátnőmmel elmentünk a kiskunmajsai Sziget Discoba. A barátnőm ismerte Misi barátját, hazahozattuk velük magunkat. Bevallom, nem volt szerelem első látásra, nem tűnt szimpatikusnak – mosolyodott el Ági, majd átvette tőle a szót Misi: – Néhány év múlva találkoztunk szintén egy közös társaságban, és bemutatkoztam Áginak, aki mondta, hogy mi már ismerjük egymást. Kellemetlen, de tényleg nem emlékeztem arra a bizonyos majsai estére. Elkezdtünk randizni, ennek már 19 éve. 2010-ben házasodtunk össze.

– Mindig nagycsaládról álmodtatok?

– Misi három gyereket szeretett volna, én kettőt. Azt szoktuk mondani, hogy összeadtuk kettőnk álmát, így lett öt gyerek: Misi 12, Nóri 10, Panka 8, Dávid 4 éves, Dorka pedig 9 hónapos.

– Hogyan tudtok egymásra is időt szakítani?

– Kiváló logisztikával, sok szervezéssel, és anyukám segítségével. A házkörüli teendőket megosztjuk: Misi a kertet és az udvart rendezi, megjavítja az elromlott dolgokat, én pedig a háztartást vezetem.

– Miből meríted az erődet, hogy még iskolába is járj a szoros időbeosztásod ellenére?

– A családom támogat. Arról nem beszélve, hogy a tanultakat itthon is jól tudom hasznosítani. A képzés befejeztével még a gyógypedagógiai asszisztens képzést is el szeretném végezni, mert ha egyszer visszatérek a munka világába, szívesen foglalkoznék gyerekekkel.

– Hogy jönnek ki egymással a gyerekek?

– Nagyon jól! A nagyok sok dolgot meg tudnak már csinálni, segítik, ösztönzik egymást. Azt hiszem a legtöbb, amit adhattunk a gyerekeinknek, hogy ők vannak egymásnak. Mindig megbeszéltük velük az újabb testvér érkezését is. Például, amikor kiderült, hogy várandós vagyok Dáviddal, Nórival közösen néztük a tesztet. A pozitív eredményt látva együtt sírtunk örömünkben. Dorkát is nagyon várták már a többiek, de itt megállunk – mosolygott egymásra Ági és Misi.

– Idén már heten ültök az ünnepi asztalnál. Mi lesz a karácsonyi menü?

Mi nem szoktunk halat enni, mert nem szeretjük, de a klasszikus karácsonyi ételekből jónéhány kerül az asztalra: lesz töltött káposzta, kókuszkocka, mézeskalács, zserbó, sült húsok…

V. B.  
              

Kövessen minket a Facebookon is!