Helyi hírek 2023. december 6. 18:00

Koszorúk áldásával kezdődött az adventi időszak az Ótemplomban

Koszorúk áldásával kezdődött az adventi időszak az Ótemplomban
A katolikus egyház egyik legjelentősebb ünnepe a fényt elhozó Jézus Krisztus megszületése, a karácsony. Ez az év legmeghittebb, leginkább a lélekre és az érzelmekre ható periódusa. Minden nagy ünnepünk előtt van egy felkészülési időszak, az advent – tudtuk meg Geszler Pétertől, a Sarlós Boldogasszony Templom esperes plébánosától. Ennek megéléséhez útravalót, tanácsokat is kaptunk Péter atyától.

– Azt látom, hogy nagyon szeretik az emberek az adventet, a karácsonyt. Talán a színek, az illatok, a fények és az ízek miatt is. Sok minden hozzájárul ilyenkor a hangulathoz. Én azt mondanám, hogy ne csak magunk körül teremtsünk adventi és karácsonyi hangulatot, hanem magunkban is. Ehhez az kell, hogy egy kicsit az ember lelassítson ebben az időben, Istenre tudjon figyelni, a másik emberre tudjon koncentrálni és tudjon elcsendesedni.



Ha négy jó tanácsot adhatnék, akkor az lenne, hogy egy kicsit lassíts le, de ne csak a munkában, hanem minden másban is. A telefont tegyük le, a tévét kapcsoljuk ki, vegyünk elő egy könyvet, foglalkozzunk egy kicsit a saját lelkünkkel. Fontos, hogy az ember félretegye azt, ami nem feltétlen szükséges neki.

Csendesedj el: ez az imádságról szól. Minden előkészületi időszak bűnbánati időszak is. Csendesedj el, figyelj a saját lelkedre, figyelj arra, hogy miben tudsz javulni, miben tudsz változni, fejlődni, hogyan tudsz még jobban a Jóisten közelébe kerülni.

Figyelj a Jóistenre! Figyelj a jelekre, a csillagra! Az Isten szavára, jeleire, aki megpróbál téged vezetni, hogy valóban elérj Betlehembe és ne egy áruház mélyén érjen a karácsony.

A negyedik és utolsó tanács, hogy figyelj oda a másik emberre! Ahogyan a pásztor odafigyelt a másik pásztorra, ahogyan az egyik bölcs odafigyelt a társára és közben a csillagra, ahogyan József figyelt Máriára, ahogyan Mária a Gyermekre és Józsefre. Figyelj oda a másik emberre! Ez az időszak erről szóljon! – fogalmazott Geszler Péter.

Ami pedig a gyakorlati tudnivalókat illeti:

Megváltozik a miserend, hiszen az advent egy sajátos miséje, a rorate is látogatható reggel 6 órától az adventi időszakban, hétfőtől szombatig. Az említett mise egy közös Úrangyala imádsággal kezdődik minden reggel és minden napnak megvan a sajátos miseszövege, saját olvasmányai. Geszler Péter elmondta azt is, hogy igen kedvelt esemény a hajnali mise ebben az időszakban, valószínűleg a sajátos hangulata miatt is. A további miserend: hétfőtől szombatig a rorátén kívül 18 órakor kezdődik istentisztelet. A vasárnap pedig a szokásos miserend szerint járnak el: 6:30, 8, 9, 10:30 és 18 órakor, 16 órakor pedig a Kalmár-kápolnában.



Péter atya beszámolt arról is, hogy az adventi időszak kezdetén, december 3-án a 9 és a 18 órai szentmiséken adventi koszorúkat áldottak meg. A hívek az általuk készített, vagy vásárolt koszorúkkal érkeztek, amelyeket a szertartás végén megáldottak. Ezzel kérjük Isten áldását, jelenlétét házunkban, amikor megáldott tárgyat használunk.  

További adventi események a Sarlós Boldogasszony Templomban:

– Advent második vasárnapján, december 10-én, a 18 órai szentmisén Szent Miklós érkezését várják majd. Őt köszöntik a mise végén.



– December 7, 8, 9-én, 18 órakor adventi lelkigyakorlat lesz a templomban, amelyet Seffer Attila, kiskunhalasi plébános vezet.

– Szent Mónika közössége (az édesanyák közössége) 30 éves, jubileumi hálaadás szentmiséjét rendezik meg december 16-án, 18 órakor.

– Advent harmadik vasárnapján, december 17-én pálinkaszentelésre várják az érdeklődőket a 18 órai szentmisén, Szent Miklós, a pálinkafőzők védőszentjének tiszteletére.

– Advent negyedik vasárnapján, december 24-én a reggeli, 9 órai szentmisén a templomi betlehem megáldása következik, majd 15 és 23 órakor már pásztorjátékra várják a híveket. 16 órakor előesti szentmise veszi kezdetét, majd ugyanezen a napon az éjféli mise is látogatható.



Geszler Péter kiemelte, hogy a tavalyi sikernek köszönhetően idén is elindult a Fogadj örökbe egy karácsonyfát! elnevezésű jótékonysági akciójuk, amely során egy jelképes hozzájárulással a hívek a templomi díszítést támogatják, emellett egy személyes élmény részesei is lesznek, hiszen a templom egyik karácsonyfájának díszein minden „örökbefogadó” nevét feltüntetik majd.

Mindezek mellett még idén két időpontban, december 8-án és 15-én, pénteken megnyílik újra a templomtorony, amikor madártávlatból megtekinthetik a városi adventi fényeket az érdeklődők. A programról bővebb felvilágosítást a Tourinform irodában lehet kérni.

Z. A.
                  

Kövessen minket a Facebookon is!