Egészségügy 2023. december 15. 08:00

Dr. Hegedűs Éva – hivatása a gyermek, szenvedélye a gyógyítás

Dr. Hegedűs Éva – hivatása a gyermek, szenvedélye a gyógyítás
Hétfőtől csütörtökig napi egyórás, továbbá havonta egy szombat délelőtt hatórás, ingyenes, ügyeletet segítő gyermekrendelést tart dr. Hegedűs Éva gyermekgyógyász szakorvos Kiskunfélegyházán, a Korond utcai Egészségközpontban. A 2-es számú körzet gyermek háziorvosa önként tette ezt a felajánlást, amit azonnal felkarolt az önkormányzat, és vállalta a szükséges pénzügyi háttér megteremtését. A doktornővel személyes életútja és motivációja mellett a kezdeményezés hátteréről és a rendeléssel kapcsolatos tudnivalókról is beszélgettünk.

Milyen szakmai életút vezetett a kiskunfélegyházi 2-es körzet gyermekorvosi rendelőjéig?

– 1993-ban végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, és már a tanulmányaim alatt tudtam, hogy gyermekgyógyász szeretnék lenni. Szoros kapcsolatban voltam a gyerekklinikával, még egy PhD ösztöndíjat is elnyertem, de végül visszamondtam, mert inkább a gyakorlati munka vonzott. A szentesi, majd a kiskunhalasi kórház gyermekosztályán dolgoztam, utóbbival a mai napig szoros kapcsolatot tartok. Nagyon hálás vagyok, amiért ott tölthettem a gyakorlati időmet. A dr. Bodrogi Tibor és dr. Mészáros Katalin mellett elsajátított szemléletmódot próbálom követni azóta is. A mai napig nagyon erős a halasi kötődésem: sok új ismeretet szerzek onnan, és gyakran küldök további kivizsgálásra betegeket. Én magam bár nagyon sokat tanultam a kórházi munka során kollégáimtól, a tartós, hosszú kapcsolat kialakítása miatt házi gyermekorvosi praxisra vágytam. Itt, Kiskunfélegyházán vált valóra ez az álmom. Mivel saját gyermekem nincs, számomra nagy kárpótlás ez a munka.

Milyen félegyházi kötődése van?

Nem vagyok tősgyökeres, a szüleimmel Baja mellett éltünk gyermekkoromban. Ennek ellenére Félegyházának valahogy mindig helye volt a szívemben: több családtagom végzett a Móra Ferenc Gimnáziumban, és két legjobb barátnőm: dr. Máttyássy Adrienn pszichiáter, valamint dr. Dobos Erika újszülött gyógyász, gyermekkardiológus is innen származik. Én húsz éve élek itt, és nagyon jól érzem magam ebben az élhető kisvárosban, ahol jelen van még a közösségben gondolkodás. Nekem nagyon fontos, hogy mi, a városban dolgozó házi gyermekorvosok nem egymástól elszigetelten, magunkra utaltan, hanem együttműködésben dolgozunk.


Dr. Preisz Fanni

E gondolat jegyében például két évig helyettesítettek dr. Ozvald Annával az egyik üres körzetben, hogy fenntartsák azt dr. Preisz Fanninak a szakvizsga megszerzéséig.

– Hamarosan mind a hat félegyházi gyermek háziorvosi körzetnek saját gazdája lesz, mert dr. Preisz Fanni – aki most már megszerezte a szakvizsgát – és dr. Segec Karolina – aki Csongrádról jön Félegyházára – két eddig betöltetlen körzetben kezdi meg a munkát. Ennek az optimális állapotnak az elérése lesz a vállalt pluszmunkánk gyümölcse. Ehhez minden segítséget megkaptunk az önkormányzattól, és dr. Füstös Magdolna aljegyző asszonytól.  

Az orvosok és az önkormányzat közösen állt ki a félegyházi gyermekügyelet megtartása mellett is. Ez példaértékű, még ha egyelőre eredménytelen is…

– Nagy veszteség mindannyiunknak, hogy a gyermekügyelet – ami eddig igazi kuriózumként a hét minden napján működött Félegyházán – elkerült a városból. Nagyon kevés gyermekgyógyászati szakrendelés érhető el helyben, a továbbküldött betegeknek általában más városba kell menniük. Ezért is szerettük volna elérni, hogy – Bajához és Kiskunhalashoz hasonlóan – legalább a hétvégékre megmaradjon helyben az ellátás.

Most komoly személyes áldozatot vállal ennek elősegítése érdekében.

– Gyakorló gyermekorvosként könnyű belátni annak a szülői igénynek a jogosságát, hogy ha délután, vagy munkaidő után derül ki, hogy a gyerekkel orvoshoz kell szaladni, legyen egy olyan időszak, amikor elérhető egy nem fizetős rendelés. Ezért, és a g
yermekügyelet visszaállítása érdekében kerestem meg az önkormányzatot azzal a javaslattal, hogy december 1-jétől vállalom egy rendelési időn kívüli gyermekrendelés működtetését. Ez ugyanis egyrészt nagy segítség lehet a szülőknek, másrészt pedig az így ellátott betegszámmal remélhetően alá tudnánk támasztani az OMSZ felé a helyben működő gyermekorvosi ügyelet igényét. Az önkormányzat azonnal beállt a kezdeményezés mögé.

Mit kell tudni a rendelésről?

– Hétfőtől csütörtökig 17 és 18 óra között, továbbá havonta egy szombati napon 8-tól 14 óráig érhető el az ügyeletet segítő rendelés a Korond utcai Egészségközpont földszinti gyermekrendelőjében. Itt az ügyeletnek megfelelő problémák, tehát sürgős, hirtelen kialakuló betegségek esetén tudjuk ellátni a beteget. Ilyen például a hányás, hasmenés, akut lázas betegség, erős fülfájdalom, szokatlan és hirtelen jelentkező kiütések, aluszékonyság, nehézlégzés, szűnni nem akaró köhögés, kutyaugatásszerű köhögés. Arra kérem a szülőket, hogy elhúzódó problémákkal, egyszerű náthával, köhögéssel, több napja fennálló, sürgősségi ellátást nem igénylő tünetekkel várják meg a saját háziorvosuk másnapi rendelését! Itt kizárólag személyes megjelenésre van lehetőség, nincs kiszállás és telefonon sem tudunk rendelkezésre állni. Aki nem akut problémával jön, azt nem tudjuk ellátni.18 órakor bezárjuk a rendelőt. Ezt követően a városi kórházban található vegyes ügyeleti helyre kell menni. Sürgős, mentőt igénylő esetekben továbbra is a mentőszolgálatot kell hívni, ügyeleti időben pedig 1830-at. A térítésmentes rendelést egyedüli orvosként viszem, a munkámat két tapasztalt gyermekasszisztens segíti. Helyettesem nem lesz, ezért akadályoztatásom esetén elmarad a rendelés. Erről a betegeket tájékoztatni fogjuk a 2-es számú gyermekkörzet Facebook-oldalán, valamint az egészségház portáján, bejáratán kifüggesztve. Ugyanitt tesszük közzé a havi egy szombati rendelés pontos dátumát is.


T. T.
                 
Fotó: Fantoly Márton 
           

Kövessen minket a Facebookon is!